5 érdekesség Ferenc Józsefről

2020. május 01. 16:27 - Blog Újság

Európa egyik leghosszabb időn keresztül uralkodó koronás fője, a 68 éven át trónon helyet foglaló Franz Joseph von Habsburg-Lotaringen volt, vagy ahogyan mi magyarok hívtuk: Ferenc József császár. Az 1848/49-es szabadságharctól kezdődően tekinthetjük a magyar történelem meghatározó alakjának, hiszen 1848 december 2-án Olmützben történt (első) megkoronázásától  egészen az első világháborúig, 1916 november 21-én bekövetkező haláláig uralkodott a Magyar Királyság felett. Komplett korszakok kötődnek nevéhez, így maga a szabadságharc, aztán az 1850-es évek neoabszolutizmusa (Bach-korszak), majd a kiegyezés, illetve a dualizmus fél évszázada (1867-1918), végül pedig az első világháború (legalábbis annak első szakasza). Kiemelt történelmi szerepe miatt életének néhány érdekessége talán kíváncsivá tehet bennünket arról, hogy milyen ember is lehetett valójában.

1. Mindig tábornagyi egyenruhát hordott

Ferenc József már fiatalon, alig 18 évesen történt megkoronázása idején is tábornagyi (illetve tábornoki) egyenruhát viselt és ez a szokása egészen haláláig megmaradt. Egész életét osztrák tábornagyi uniformisban töltötte és csak elvétve maradt fenn olyan forrás, mely civil öltözetben említi. (Időnként magyar tábornoki egyenruhában ábrázolták, például Barabás Miklós híres, 1853-ban készült festményén is, az alig 18 esztendős uralkodó magyar tábornoki uniformisban pózol.)

ferencjozsef_festmeny.jpg

Barabás Miklós festménye az ifjú Ferenc Józsefről

Az örökös egyenruha-viselés egyben értékválasztást is jelentett, sőt jelleméről is sokat elárult. Ferenc József katonai szolgálatként fogta fel császári feladatainak elvégzését, melyet szigorú napirend és puritán egyszerűség mellett végzett. Ifjúkorától élete végig nagyon korán, hajnali 4 órakor kelt, megfürdött, megreggelizett, újságot olvasott (melyet speciálisan állítottak össze a számára) és óráról-órára előre megtervezett napirendben látta el feladatait. Szerette az egyenruhákat, önmagát és népét, sőt birodalmát is a hadsereg részének képzelte. Ifjan jól is mutatott rajta az egyenruha. Életrajzának tanulmányozói szerint 168 centiméter magas volt, ám az egyenruha többnek mutatta, (amellett ez a termet az 1800-as évek közepén még az átlag felett is volt pár centivel). [Testmagasságára forrás]  Ferenc József egyszerűen élt, rendszeresen imádkozott és minden döntésének végrehajtását katonai precizitással követelte meg. 

2. Származásának kérdései

Ferenc József az ősi Habsburg dinasztia sarja volt, mely családnak az elnevezése Mária Terézia férje, Lotaringiai Ferenc révén  változott 1740-ben Habsburg-Lotaringiai házra. Csakhogy fogantatását illetően többször is felmerültek bizonyos kétségek. Az egyik vélekedés szerint édesanyja, Zsófia főhercegnő (I. Miksa Bajor király lánya) 1829 -ben, alig 23 évesen az ausztriai Bad Ischl -ben (ahol orvosi tanácsra épp termékenység-kúrán vett részt) rövid szerelmi kapcsolatot folytatott az ekkoriban szintén ott tartózkodó, 18 éves II. Napóleonnal (népszerű nevén: a Sasfiókkal). Napóleon császár fia ugyan 3 évvel később meghalt (tuberkolózisban), Zsófia hazatért Bécsbe, ahol 9 hónappal később, 1830 augusztus 18-án egy fiú gyermeknek adott életet, akit Ferenc József névre kereszteltek.

ferenc_jozsef_sasfiok.jpg

Napóleon fia és az ifjú Ferenc József (tényleg apa-fia kapcsolat lehetett köztük?)

A fiatalember furcsa módon nem viselte magán a Habsburgok tipikus arcvonásait és egész megjelenése eltért a család többi tagjának jellemző külsejétől. (Termete is inkább Napóleonéhoz hasonlított, aki mellesleg szintén pont 168 centire nőtt.) Ugyanakkor tény, hogy sem akkoriban sem később nem tudta egyetlen történész vagy genealógus sem bizonyítani, hogy Ferenc József a nagy Napóleon császár unokája lett volna. Maradt máig a gyanú és a kétség.

3. Trónra kerülésének sajátossága

Bár nem volt teljesen példa nélküli a Habsburgok történetében, mégis egyedinek mondható, hogy Ferenc József nem örökléssel került a trónra - az előző császár halála után - hanem a dinasztia döntése nyomán, nagybátyja V. Ferdinánd lemondatásával. Politikai döntés volt, kettős okkal: az egyik az 1848 tavasza óta fennálló nehéz nemzetközi, össz-európai helyzetből adódott, mely megkövetelte volna egy fiatal, erőskezű, okos és rátermett császár uralkodását (a forradalmak leverésében). Mindez azonban nem volt igaz, a gyerekkora óta együgyű, ostoba és rossz képességű, 55 éves V. Ferdinándra. A másik ok a magyarok követeléseinek és az áprilisi törvényeknek az aláírása volt, mellyel a régi császár politikai értelemben kompromittálódott és hiteltelenné vált a magyar szabadságharc leverőjének szerepében.

habsburgok_csaladfa.jpg

Pedig az új császárnak éppen a szabadságharc leverése lett legelső uralkodói feladata. Az ifjú, alig 18 éves Ferenc József pedig nyugodt szívvel mondhatta: ő nem írt alá semmit, tehát nem szegi meg uralkodói szavát, amikor a magyarok ellen küldi hadseregét. V. Ferdinándnak vissza kellett vonulnia a politikai élettől és az uralkodást át kellett adnia testvére fiának (unokaöccsének), a 18 éves Ferenc Józsefnek. Ilyen előzmények után lett 1848 december 2-án megkoronázva a fiatalember, aki katonai neveltetése révén aktívan vett részt a magyar szabadságharc leverésében.

4. Ferenc József házasélete Sisivel

Wittelsbach Erszébet (azaz Sisi, ahogyan mi magyarok hívtuk akkoriban) alig 16 évesen, 1854 április 24-én lett a nála 7 évvel idősebb Ferenc József császár felesége. Korabeli leírások szerint kifejezetten szép párt alkottak: a csinos Erzsébet és a snájdig, katonai uniformist viselő, karcsú Ferenc József. (A császár egész felnőtt korában megőrizte vékony alakját, az első világháborúig nem volt több soha 62 kilónál.) Ugyanakkor a királyi pár összeillő külseje, nagyon is eltérő belsőket takart: míg Sisi könnyed, életvidám, szinte gyerekes és naiv kamaszlány volt a frigy megszületésekor, addig a 24 évesen is kora-vén Ferenc József merev, konzervatív, egyszerű és szenvedély-mentes (mondhatni "száraz") jellemvonásokkal rendelkező fiatalemberként lépett a házasságba.

sisi.jpg

Eleinte, az első években ez a két nagyon más jellem még elviselte egymást, nem okozott komoly problémákat eltérő személyiségük. Ám idővel kiütköztek és zavart okoztak személyiség- és vérmérsékletbeli különbözőségeik. Ráadásul Sisi rendszeres viszályba került végtelenül merev anyósával, Zsófia főhercegnővel is, akit idegesített Sisi szertelensége és liberális gyermeknevelési szándéka. A rossz házasság 1898-ban ért véget, amikor az akkor már 60 éves Sisit a svájci Genfben megölte egy olasz merénylő (bizonyos Luigi Lucheni anarchista).

5. Ferenc József szerencsétlen sorsú fia

A császári pár négy gyermeke közül az egyetlen fiú, Rudolf főherceg sajnos soha nem léphetett apja örökébe, tragikus halála miatt. Az alig 30 évet élt herceg teljes mértékben édesanyja, Sisi jellemét örökölte, vagyis szabad-szellemű, liberális felfogású, érzékeny fiú volt, aki éppen úgy megszenvedte a merev, konzervatív császári udvar szívtelen és kőkeményen rideg légkörét, mind édesanyja. Ráadásul nem is lehettek egymás támaszai, mert Rudolf neveltetését Zsófia anyahercegnő korán elvette Sisitől és különböző udvari főhercegekre, hadvezérekre bízta (például Gondrecourt grófra, majd von Thurmburg grófra).

habsburg_rudolf_herceg.jpg

Rudolf főherceg, Ferenc József egyetlen fia

Felnőttként kicsapongó életet élt, mely egy fajta válaszreakció volt és lázadás kényszerű életmódja ellen. Feleséget politikai alapon szereztek számára a Szász-Coburg-Gotha házból, Stefánia hercegnő személyében. A frigy az első éveket leszámítva boldogtalan volt, így Rudolf még többet ivott és nőzött. A császári udvar mellőzni kezdte és szinte semmilyen állami döntésbe nem vonták be. Ebben volt némi része annak is, hogy Rudolf számtalan politikai kérdésben teljesen másként vélekedett mint apja.

Mellőzöttsége csak tovább rontotta a boldogtalan trónörökös lelkiállapotát. Végül Rudolf főherceg 30 évesen, 1889 január 21-én az alig 17 éves szeretőjével együtt egy Bécs környéki vadászházban (Mayerlingben) öngyilkosságot követett el. Halálának körülményei azonban máig több kérdést vetnek fel.

ferenc_jozsef_idosen.jpg

Ferenc József császár hosszú, érdekes, eseménydús, bár magánéletét illetően sikertelen és zaklatott életutat megjárva, 86 évesen távozott az élők sorából (1916 november 21-én). Uralmát soha nem fenyegette igazából semmi, halála napjáig tisztelet és maradéktalan engedelmesség övezte. Neve örök időkre beíródott a magyar történelem "lapjaiba".

Harmat Árpád

Ajánlott és felhasznált irodalom:

  • Gonda Imre - Niederhauser Emil: A Habsburgok Gondolat Kiadó, Bp. 1978.
  • Jean Des Cars: La Saga des Habsbourg Kindle Edition 2013.
  • Franz Herre: Ferenc József élete és kora Budapest, Magyar Könyvklub 2000.
  • Niederhauser Emil: Ferenc József és Erzsébet História 1993-01

*** 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg

6 komment

Csernobil évfordulójára

2020. április 26. 22:17 - Blog Újság

Épp 34 éve történt, 1986 április 26-án, hajnali 1 óra 23 perckor a Szovjetunióban - egészen pontosan Csernobil és Pripjaty városok közt a Lenin atomerőmű 4-es reaktorában - egy rosszul megtervezett és szabálytalanul végrehajtott kísérlet során. A Viktor Bruhanov igazgató tudtával és Nyikolaj Fomin főmérnök engedélyével megkezdett kísérlet - mely egy esetleges áramszünetnél lehetséges pót-generátorokkal való hűtést tesztelte volna - Anatolij Gyatlov főmérnök-helyettes irányításával teljes káoszba fulladt és egy szabálytalan leállítási procedúra végére annyira instabil állapotba hozta az RBMK reaktort, hogy az gőzrobbanást okozott (a hűtőrendszerben), majd még egy detonációt a reaktormagban. Következményként: lerobbant a reaktorház teteje és 1700 tonna sugárzó grafit került a környező területekre és 200 ezer terabecquerel radioaktív sugárzó anyag került a levegőbe (kripton, xenon, cézium-izotópok).

csernobil.jpg

A 4-es reaktorház közelében 15 ezer röntgen (150 sievert) sugárzás alakult ki. (Az orvosok szerint 500 röntgen/h azaz 5 sievert/h sugárzás már halálos dózisnak számít.) A robbanásban azonnal meghalt két dolgozón kívül a detonáció közelében szolgálatot teljesítők 500 és 15 ezer röntgen közt sugárzás-dózist kaptak, csak úgy, mint a helyszínre érkező első tűzoltók is, akik még a reaktorház tetejére is felmentek oltani. (Azzal az információval érkeztek, hogy csupán az erőmű tetőszerkezete kapott lángra.)

Az erőmű vezetői és feletteseik 36 órán keresztül nem vették komolyan a helyzetet és az első sugárzás-mérésekből indultak ki, melyek 3-4 röntgennél nem mértek magasabb értéket (ennek azonban nem az volt az oka, hogy valóban ilyen alacsony lett volna a sugárzás, hanem az, hogy mindössze ekkora volt a méréstartományuk). Az első hiteles mérések - komolyabb berendezésekkel - csak 24 órával a katasztrófa után történtek, de felelős intézkedésekre még innentől is további 12 órát kellett várni. Késve kezdték az erőmű közeléből kitelepíteni az embereket (30 km sugarú körből) és a környező országokat sem értesítették időben. Csak svéd megkeresésekre ismerték el egyáltalán a katasztrófa tényét. Hibázott Gyatlov, hibázott Fomin, Bruhanov, hibázott a szovjet kormány, pártvezetés és Mihail Gorbacsov is.

csernobil_rajz.jpg

Felelőtlenségük nem csak ott kezdődött, hogy nem vették komolyan a katasztrófát, hanem hogy nem ismerték el az RBMK reaktorok gyártáshibáit és inkább az egész eltussolását választották. Komolytalan volt a felelősök pere is 1987 júliusában. A tragédiában sugárzást kapott dolgozók és tűzoltók közül 134 embert szállítottak a moszkvai 6-os kórházba rögtön a katasztrófa után, akiknek többsége szörnyű kínok között halt meg (anélkül, hogy segíteni tudtak volna rajtuk).

A válságkezelést Borisz Scserbina miniszterelnök-helyettes vezette, Valerij Legaszov fizikus segítségével. Kettejüknek volt köszönhető, hogy a reaktor-robbanást nem tetézte több, újabb katasztrófa.

csernobilscserbina_legaszov.jpg

Borisz Scserbina és Valerij Legaszov

Ők hívták fel például a figyelmet arra, hogy az olvadó anyag elérheti a reaktor alatti 20 ezer literes vízgyűjtő medencét, ami újabb gőzrobbanást okozhat. (Ezt a veszélyt önkéntes búvárok hárították el, akik leengedték a vizet). Szintén Scserbina és Legaszov szervezte meg azoknak a szénbányászok helyszínre hozását is, akik a reaktor alá fúrva (kézi szerszámokkal), folyékony nitrogénnel hűtötték le a radioaktív lávát, hogy az ne tudjon a talajvízzel érintkezni. Ez szintén újabb katasztrófát hárított el. Végül az említett páros találta meg a lángoló reaktor eloltásának és betemetésének módját is. Javaslatukra helikopterekről homokkal, ólommal és bórral történt az oltás, majd emberek mentek a tetőkre védőöltözetben (és előre megszabott fél-perces váltásokban), hogy a környező tetőkről (melyeket Kátya, Mása és Nina nevekkel láttak el) visszadobálják a radioaktív törmeléket a betemetendő reaktorzónába. A Mása névre keresztelt tetőrészen, mely a 3-as és 4-es reaktorház közti szellőzőépület teteje volt 12 ezer röntgen sugárzást mértek. Ez volt Csernobilban a legveszélyesebb terület, ahol még a 30 másodperces (teljes védőöltözetű) kint tartózkodás is életveszélyesnek minősült.

csernobil_teton_dolgozok.jpg

Végül 7 hónappal a tragédia után, 1986 november 30-ra elkészült végre a felrobbant atomreaktor fölé emelt betont-szarkofág. Legaszov 17 hónappal később (1988 április 27-én), Scserbina pedig alig több, mint 3 és fél évvel a szarkofág átadása után halt meg (az előbbi öngyilkosságban - mert képtelen volt tovább asszisztálni az egész katasztrófát eltussolni akaró állami kampányhoz - az utóbbi természetes halállal).

Az ENSZ 2006 óta 54 áldozatot ismer el hivatalosan Csernobil halottjaként (az erőműben dolgozókat, tűzoltókat és az első, oltást végző helikopter személyzetét). A WHO nem veszi ugyanakkor számításba a védőfelszerelés nélkül dolgozó 100 bányászt, akik a tragédia utáni években haltak meg és azt a több ezer katonát, belügyest, munkást sem, akik a szovjet pártvezetés parancsára - mint likvidátorok - hónapokat, sőt éveket töltöttek a veszélyzónában, a kárelhárításon dolgozva, majd haltak meg különböző betegségekben évekkel később. Ugyancsak a "nem hivatalos" statisztikában szerepelnek azok a tízezrek (sőt százezrek) is akik a robbanást követő 20 esztendőben haltak meg rákos megbetegedésekben, vagy szív-érrendszeri problémákban.

csernobil_fobunosok.jpg

A főbűnösök: Bruhanov, Gyatlov és Fomin

Ma Csernobil és Pripjaty kísértetvárosok és a 2016-ban átadott új, acél szarkofággal együtt kézzel fogható, látogatható emlékművei az 1986-os tragédiának. Csernobil neve ma egyszerre jelent önfeláldozó hősöket, önző bűnösöket és könnyelmű zsarnokokat, örök időkre az emberiség emlékezetébe vésve felelősségünket a környezetünk és a Föld iránt.  

*** 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg

3 komment
Címkék: Csernobil

Történelmi érdekességek: a középkor lovagi kultúrája

2020. április 21. 19:46 - Blog Újság

Történelmi érdekességek rovatunkban ezúttal a középkor lovagi kultúráját és a lovagi tornákat vennénk górcső alá. De előtte érdemes tisztázni a "lovagkor" fogalomkörét. Nehezen datálható "nem hivatalos" korszakot jelentett Európában, melynek kezdetét több történész is a 732-ben Franciaországban lezajlott, Poitires melletti csatához köti, melyben Martell Károly (majordomus) a frank lovagok segítségével megvédte a Frank Királyságot (és így Európát is) a délről érkező (Ibéria felől betörő) arab hódítókkal szemben. (A királyt lovon segítő harcos = lovag.) Innentől kezdett teret nyerni a hűbériség rendszere, vagyis annak szokása, hogy az ország földjeit birtokló király, föld-adományozásokkal jutalmazza az őt fegyveresen szolgáló főnemességet, akik aztán így kapott földjeikből további részeket adnak, a nekik szolgáló közép-, vagy kisnemeseknek. Az így kialakuló hűbéri láncok adták aztán egy-egy középkori királyság fegyveres erejét, mely azonnal hadba szált az uralkodó hívó szavára.

lovagsag1.jpg

A lovagkor azonban más-más időszakokban vette kezdetét a kontinens különböző királyságaiban, de általában véve a X.-XII. századra már szinte mindenhol jellemző lett. Nálunk, Magyarországon, az 1077 és 1095 közt uralkodó Szent László éppen úgy megkapta a "lovagkirály" megnevezést, mint a másfél évszázaddal később trónra lépő Nagy Lajos királyunk (uralkodott: 1342-1382). Már ebből is jól látszik, hogy a lovagkor bizony egy több évszázados periódus volt az európai történelemben: kezdete Nyugat-Európában már a VIII. századra visszanyúlik, vége pedig a tűzfegyverek megjelenéséhez kapcsolódik, melyet az 1525-ös páviai csata jelképezett, melyben már nem a lovagi szabályok szerint folyt a küzdelem - a Habsburgok vezette csapatok és a franciák között - hanem a muskéták első, tömeges bevetésével. (Akadnak történészek, akik a lovagkor végét - legalábbis francia és angol területen - az 1346 -os crécy csatához vagy az 1415-ös azincourti csatához kötik, hiszen ezekben rúgták fel először a lovagkorra jellemző háborús szabályokat, amikor az első ágyúkkal (Crécy) illetve íjászok tömeges bevetésével kényszerítették ki az ellenséges tábor lovagjai feletti győzelmet.) Ám akárhogyan is nézzük, a X. és XIV. század közti időszak minden értelmezésben a lovagkort jelentette kontinensünkön, amikor bizonyos lovageszmények, szabályok és szokások jellemezték a nemesség életét. Ekkor zajlottak a keresztes háborúk, ekkor alakultak ki a nagy lovagrendek (templomosok, Német Lovagrend) és ekkor élte virágkorát a nemesi kultúra is.

lovagi_pancelok.jpg

Ezzel el is érkeztünk a lovagkor legelső fontos jellemzőjéhez: lovag bizony, csak király által nemessé tett földesúr lehetett, paraszt, vagy polgár soha. Az uralkodó rendszerint egy háborús hőstett, vagy az uralkodó érdekében tett szolgálat, többnyire csatában mutatott bátorság okán adományozott nemesítő oklevelet valamely hívének (kard általi nemesség), melyben birtokot kapott az illető illetve nemesi címert, mely többnyire magával a hőstettel függött össze. A címerekkel a heroldok és persevantok foglalkoztak, akik különleges tisztviselőkként a király és a főnemesek szolgálatában álltak és ismerték a címer-készítés szabályait. (Ezt ma a heraldika tudománya írja le.)

A lenti képen egy nemesítő oklevél látható, melyet 1581-ben Rudolf császár adományozott Káldy Dömötörnek, a következő lényegi szövegrészlettel: "hűséges szolgálatának érdemeiért ... királyságunk nemeseinek gyülekezetébe felvesszük"

nemesito_oklevel.jpg

Nemesítő oklevél (armális) Forrás és az oklevél teljes szövege: sites.google.com

A nemesítő oklevél a XVI. századig többnyire valamilyen állatbőrre vagy hártyára készült, később már inkább papírra írták. Az armális (címerleírással bíró nemesítő oklevél) egy példánya a királyi irattárba került, egy az adományozotthoz, egy-egy pedig a hiteles-helyekhez, egyházhoz. Ez a fontos dokumentum illetve a föld és a nemesi címer együttesen tették nemessé a szerencsés kiválasztottat, aki innentől kiváltságos státuszát, (királytól kapott birtokával együtt) utódaira is tovább-örökíthette. Családneve innentől a birtoknévvel kapcsolódott össze (pl. amikor Zsigmond király 1409 október 18-án Hunyad várát egyik leghűségesebb fegyveresének adományozta, az illető felvehette a Hunyadi nevet. Így lett belőle Hunyadi János.) A frissen nemessé tett birtokos aztán rendszerint saját várat épített vagyonának őrzésére és jobbágyokat telepített földjeire, akiktől jogában állt adót szedni, sőt bíráskodhatott is felettük. Kiváltságai közé tartozott a fegyverviselés és az is, hogy ügyeivel, kéréseivel közvetlenül fordulhatott a királyhoz (valamint részt vehetett a rendi gyűléseken, megyegyűléseken). Vívhatott párbajt, részt vehetett lovagi tornán, lehetett bandériuma (magánhadserege, saját zászlaja [bandériuma] alatt.)

lovagsag4.jpg

A nemesség a X. és XIV. század közti időszakban rendszerint a lovagi szokások szerint élte életét: vagyis például fiait egészen kicsiny koruktól megtanította a lovaglásra és a lovagi harcra (vívásra, lándzsa használatra). A nemes ifjak kis túlzással előbb tudtak lovagolni mint járni. Ami persze túlzás, de rávilágít arra, hogy mi jelentett valódi és komoly értéket a lovagság körében. A leendő lovagok fiatal korukban gyakran kerültek egy-egy másik, legendásan nagy harcos közelébe, hogy annak főúri udvarában tanulják meg tőle a hadakozás különböző formáit. A már említett Hunyadi János például alig 16 évesen a déli végvárak élére kinevezett Ozorai Pipo (Filippo Scolari) mellett tanulta a kardforgatást, majd Lazarevics István, szerb fejedelem udvarában kapott katonai képzést.

lovagsag3.jpg

A bátorság, a lovagi harc ismerete, a súlyos (gyakran 20-25 kilós) lovagi páncél megfelelő, szakszerű viselése és a bajvívás mellett (melyekre még visszatérünk) az ifjú lovagok többnyire költészettel foglalkoztak. Többnyire megtanultak írni-olvasni, sőt saját verseket írni (trubadúr-költészet). A lovagoktól elvárták a gyengék gyámolítását, a nők tiszteletét, az igazság képviseletét és az egyház iránti főhajtást, melyek többsége napjainkra is a "lovagiasság" cimkével ellátott jellemzők körébe tartozik.

A lovagi családokban Nyugat-Európa szerte a legidősebb fiú örökölte a nemesi birtokot (és a bárói vagy grófi címet), a másod-, illetve harmad szülötteknek egyéb érvényesülést kellett találniuk. Ilyen lehetett a beházasodás egy főúri családba, vagy egy keresztes hadjáratban való részvétel (és földszerzés a Szentföldön), esetleg rabló lovagnak állás, vagy nagy ritkán a királyi hadban illetve más főuraknál való szolgálat (birtokadományozás reményében).

A lovagok a csatamezők mellett - és a háborúk szüneteiben - úgynevezett lovagi tornákon bizonyították hősiességüket és harci tudásukat.

lovagsag2.jpg

A lovagi tornák hasonló rendszerben zajlottak, mint napjainkban a foci bajnokságok: mindig más városban zajlott egy-egy torna, majd következett a végső megmérettetés egy kijelölt helyen, amikor az adott év legvégső bajnoka is megszületett (mint ma a világbajnoki döntő). A lovagi torna legfőbb "versenyszámát" lovon, lándzsával vívták meg, melynek során a teljes páncélzatba bújt harcosoknak egymás felé vágtatva kellett a nyeregből kiütniük ellenfelüket, hosszú, több méteres lándzsáikkal. Ha testen, vagy sisakon találták a másikat (de az illető a lován maradt), az is pontot ért, de a legtöbb pont az említett nyeregből kiütésért járt. A lovagi viadalokon persze voltak más versenyszámok is, amikor karddal, vagy néha más fegyverekkel (pl buzogánnyal) küzdöttek meg egymással a tornára benevezett nemesek.

A lovagi tornákon kizárólag csak nemesek vehettek részt, az ősi származást és a királytól kapott nemesi oklevelet előre igazolni kellett, mely a lovagot szolgáló heroldok feladata volt. A herold bemutatta ura nemesi címerét és oklevelét, a perszevant pedig a lovag első versenyszáma előtt úgymond "felkonferálta" urát, vagyis korábbi győzelmeinek és hőstetteinek felsorolásával, hosszan méltatta a harcra készülő nemest. Ezt követte csak a tényleges küzdelem. A tornákon az első három helyezett kapott jutalmat, mely gyakran jelentős pénzjutalmat jelentett. A lovagi páncélzat, a fegyverek, a pajzsok és maga a ló is óriási értéket képviseltek a X-XIV. században. Egy-egy lovag teljes felszerelése (fegyvereivel lovával és szolgáival együtt) többnyire kitette egy kisebb falu teljes éves összjövedelmét. A lovagokat legalább 4-5 segítő is kísérte, hiszen szinte minden harcosnak volt saját heroldja, perszevantja, lovásza, apródja és fegyverhordozója is, sőt főnemesek, grófok, hercegek esetében ehhez a kísérethez még külön ellátó személyzet is társult (öltöztető szolga, szakács ... stb).

lovagok.jpg

A lovagi tornákon használt fegyverek elvben nem voltak alkalmasak az élet kioltására, a lándzsák vége le volt tompítva és a kardcsapásoktól is megvédte őket a páncélzat. Ugyanakkor sérülések így is előfordultak, sőt néha halál is: II. Henrik francia király például 1559 június 30-án egy párizsi lovagi tornán olyan súlyosan megsérült, amikor egy összecsapásban a sisakrostélyán keresztül egy lándzsaszilánk (a lándzsa kettétörését követően) a szemébe fúródott, hogy néhány nappal később belehalt sebesülésébe.

A lovagi kultúra egyszerre volt jelen az irodalomban, költészetben, egy adott társadalmi réteg (nemesség) életmódjában, bizonyos eszmények, ideák követésében és adott harci kiképzés illetve harcmodor elsajátításában, követésében. Sajátos korszakban öltött testet, a sötétnek tartott (valójában inkább csak nehezebben érthető) középkor,  azaz aetas media legizgalmasabb fejezetében, a lovagkorban.

Harmat Árpád

*** 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg

2 komment

Hitler és Sztálin a II. világháború küszöbén

2020. április 19. 23:13 - Blog Újság

Az 1930-as évek Európáját sajátos viszonyok jellemezték: a kontinens országainak jelentős része tekintélyuralmi rendszereket működtetett - így például Lengyelország (Pilsudski-rendszer), Jugoszlávia, Bulgária, Románia, Magyarország (Horthy-rendszer), Törökország, Portugália (Salazar-rendszer) - és számtalan náci-fasiszta rezsim is kialakult - mint Olaszországban (Mussolini alatt), Spanyolországban (Franco alatt) és Németországban (Hitler alatt). Ráadásul ott volt még a Szovjetunió is a maga sztálinista, kommunista diktatúrájával. A 11 felsorolt európai állam mindegyike "zárójelbe tette" a maga parlamentjét és egy-egy legfelsőbb autokrata vezetőt (vagy diktátort) helyezett saját országa élére (rendszerint korlátlan jogkörrel). A maradék európai államok közt valódi parlamentáris demokrácia csak Nagy-Britanniában, Franciaországban, a Benelux államokban, illetve Észak-Európában (Dániában, Svédországban) érvényesült. (És talán még egy-két Közép-európai országban, mint Csehszlovákia [míg fel nem darabolták] és Svájc). 

hitler_sztalin.jpg

Ugyanakkor gazdasági sikereket a náci Németország tudott csak felmutatni: ipari termelése Hitler hatalomra kerülését követően felfelé ívelt, hadseregét modernizálták (és felduzzasztották), miközben a Führer a külpolitika terén is sikert sikerre halmozott: visszaszerezte a Saar-vidéket (népszavazással), a Rajna-vidéket (katonai bevonulással), a Memel-vidéket (hódítással), Ausztriát (az Anschluss révén) és Csehországot (a müncheni konferencia befolyásolásával). A nyugati nagyhatalmak, Daladier és Chamberlain (a francia illetve angol elnökök) nem mertek határozottan szembefordulni Hitlerrel, mert tartottak attól, hogy éppen azzal kockáztatják a háború kirobbanását. A Führer pedig rendesen vissza is élt helyzetével: 7 milliós haderőt hozott létre, új harckocsikkal (A Panzer III. és Panzer IV. típusokat 1936-ban és 1937-ben kezdték gyártani.) Németország a müncheni konferencia után (1938 őszétől) a világ egyik legerősebb gazdaságával és hadseregével rendelkező nagyhatalma lett és készen állt a háborúra.

Adolf Hitlert már csak egyetlen gondolat aggasztotta: a kétfrontos háború veszélye. A Führer fejében ugyanis a két legfőbb ellenséget Franciaország és a Szovjetunió jelentette (saját tapasztalataiból indult ki, hiszen végigharcolta az első világháborút, ott volt a Somme -i csatában is és látta ahogyan Németország háborút veszít a franciákkal (és angolokkal) szemben.) Az Egyesült Államok egyáltalán nem aggasztotta, nem számolt beavatkozásukkal, mert úgy vélte, hogy a távoli országot nem érdekli Európa. Hitler többször is hangoztatta: lenézi és gyengének tartja a heterogén országot. 1944 decemberében, az utolsó nagy ellentámadásának elindításakor (Wacht am Rhein), így fogalmazott az Egyesült Államokról:

"A történelem folyamán soha nem volt ellenségeinkhez hasonló szövetség, mely annyira heterogén elemekből tevődött volna össze, annyira széthúzó célokkal […] Olyan államok, melyek célkitűzéseiket napról napra, mint a hálója közepében ülő pók képes követni az eseményeket, megfigyelheti, hogyan válnak ezek az ellentétes törekvések egyre erősebbekké.” (forrás: Zagebesprechungen im Führer Hauptquartier. Herausgegeben von H. Heiber. Stuttgart 1962. 232.I.

hitler_hess.jpg

Igazából a szovjetektől sem tartott, mert a szláv népeket alsóbbrendűeknek tartotta és úgy vélte, hogy egy árja német katona akár 5-6 alsóbbrendű orosz katonával is felér. Csupán az a lehetőség zavarta, hogy a kemény diónak bizonyuló Franciaország elleni harc közben esetleg a szovjetekkel is harcba kell bocsátkoznia. Hitler legoptimistább álmaiban sem feltételezte (a háború küszöbén), hogy végül egyetlen hónap alatt térdre kényszeríti majd a franciákat. Márpedig így lett, hiszen 1940 május 9-én indult a Fall Gelb hadművelet Nyugat-Európa ellen (a német hadsereg ekkor lépte át a luxemburgi-német határt) és június 14-én Párizs már meg is adta magát. ELŐZETESEN a Führer úgy vélte: hasonló forgatókönyv vár a németekre, mint az első világháborúban, azaz hosszú hónapokig, esetleg  akár egy évig is eltartó harc Franciaországgal, miközben keletről a "vörös veszély" is fenyegetheti Németországot. Ennek elkerülése érdekében kötötte meg Sztálinnal a Molotov-Ribbentrop-paktumot (vagy más néven: szovjet - német megnemtámadási szerződés) 1939 augusztus 23-án, melyben bebiztosította, hogy amíg Nyugat-Európa legyőzésén munkálkodik, addig a "háta", vagyis a szovjetek felőli határszakasza "nyugalmas" legyen. Ám a valóság másként alakult: Franciaországot sokkal gyorsabban legyőzte mint előzetesen hitte és bár egy ideig valóban elkerülte a kétfrontos harcot, - hiszen 1941 júniusától 1944 júniusáig (az 1943-as afrikai és Dél-olasz szövetséges harcoktól eltekintve) csak egyetlen komolyabb frontra kellett koncentrálnia (a szovjetekkel szembeni frontra) - végül mégis két tűz közé került az USA hadba-lépésével (és a normandiai partraszállással).

hitler_sztalin_karikatura.jpg

Karikatúra Hitler és Sztálin "barátságáról" mely olyan, hogy miközben kezet fognak, másik kezükben pisztolyt szorongatnak

Valójában Hitler 1921 és 1941 közt, a náci párt megszervezésétől a Barbarossa-hadművelet megindításáig (a Szovjetunió lerohanásáig) folyamatosan számolt a Szovjetunió megtámadásával. Retorikájába már az 1920-as években beépítette a végtelen szláv puszták megszerzését, amikor a "Lebensraum" emlegetésével a magasabb rendű (übermensch) németség számára az alsóbbrendű (untermensch) keleti népek földjét jogos szerzeménynek minősítette. Vagyis a Führer számára soha egy pillanatra sem volt kérdés, hogy előbb-utóbb megtámadja majd a Szovjetuniót; a kérdés csak az volt, hogy mikor. Egy ideig halogatta, a kedvezőtlen körülmények (nemzetközi helyzet, időjárás ... stb) miatt, majd 1941 június 22-én utasítást adott a Barbarossa - terv kivitelezésére. Az első cél a dupla "A" vonal elérése lett, az Arhangelszk - Asztrahán vonalig való hódítás.  barbarossa_terv.jpg

Amivel nem számolt (sem ő, sem vezérkara), az a hihetetlen távolságok és téli időjárás jelentette nehézségek sora, az elnyúló utánpótlási vonalak problémája és a vártnál nagyobb szovjet tartalékok megléte (túl azon, hogy egyetlen árja német nem ér fel 5-6 orosszal, ahogy Hitler gondolta. Bár az igaz, hogy a keleti fronton háromszoros volt emberanyagban a szovjet veszteség).

Hogy mi volt a helyzet eközben Sztálinnal? Nála egészen más problémák merültek fel: 1924-ben Lenintől átvett hatalmát 15 évbe tellett bebetonoznia. Sorra elűzte vagy kivégeztette korábbi vetélytársait: Trockijt, Zinovjevet és Kamenyevet. Aztán jöttek a pártkizárásokat célzó perek, párt-tisztogatások a "másodvonalban": ilyen volt a tizenhatok pere (1936), majd a tizenhetek pere (1937) és a huszonegyek pere (1938). Ezt követte a hadsereg "szelektálása": a legfőbb parancsnok, Mihail Tuhacsevszkij megöletése után 50 hadtest- és 154 hadosztály parancsnokot küldött a kivégzőosztagok elé. Üldözési mániája nem ismert határt. Nem érdekelte, hogy a Vörös Hadsereg elveszíti tábornoki karának legnagyobb részét (amiért később, 1941-ben nagy árat fizetettek a német sikerek alatt, amikor hiányoztak a tapasztalt szovjet stratégák), a fő szempont az volt, hogy senki ne tudja fenyegetni a "Gazda" pozícióját. (Sztálin betegesen rettegett attól, hogy a legfelsőbb vezetői kör egyszer megpuccsolja hatalmát.)

sztalin.jpg

A belső tisztogatások közben a szovjet gazdaság és hadiipar fejlesztése illetve a nemzetközi helyzet változásainak monitorozása másodlagossá vált, így Sztálin 1939-ben meglepődve vette észre, hogy miközben ő saját belső ügyeivel foglalkozott, Európában egy teljes hatalmi átrendeződés ment végbe alig hat esztendő alatt (1933 és 1939 között). Innentől már csak a versenyfutás maradt számára az idővel: muszáj volt időlegesen megállapodnia Hitlerrel (ez volt a már említett Molotov-Ribbentrop paktum) hogy időt nyerve nekilásson a szovjet hadsereg megerősítésének.

t34.jpg

A "legendás" T-34 -es szovjet harckocsi

Az 1934-ben komótosan meginduló harckocsi-programot ekkor kapcsolták magasabb "fordulatra", hogy a nagyon is kiszámítható német offenzívára elkészüljön végre egy ütőképes szovjet harckocsi-típus. Ez lett a T-34, mely az egész program megindulásának évéről kapta nevét. Nagyjából ennek a döntésnek - illetve a fentiekben leírt időjárási - helyi viszonyoknak és ázsiai tartalékoknak - köszönhette a Szovjetunió, hogy végül a Barbarossa-hadművelet az eredetileg tervezett "AA" vonalat nem tudta megközelíteni és Moszkva alatt kifulladt.

fordulat_1943.jpg

A T-34 -es, olcsón előállítható harckocsik tömeggyártása (majd a T-34/85 megjelenése), a kölcsönbérleti szerződésekkel a Szovjetunióba érkező temérdek utánpótlás (többek közt 376 ezer amerikai teherautó, 51 ezer dzsip és 18 ezer repülőgép oroszokhoz szállítása), illetve a szovjet hadiipar "felpörgése" és óriási embertartalékainak mozgósítása együttesen eredményezték a fordulatot 1943-ban. (1944-ben a teljes szovjet hadiipari kapacitásnak 20%-át adták a Lend-Lease szállítmányok az USA -ból.)

kolcsonberleti.jpg

A grafikon forrása: tortenelemcikkek.hu

DE 1941-ben, főleg a Barbarossa-hadművelet alatt (1941 június 22 és 1941 december 5 között) ennek a bizonyos fordulatnak még nem volt semmi előjele. Akkor még csak az látszódott, hogy Sztálin nagyon elszámította magát és a Szovjetunió keservesen "ébredt fel" a német offenzíva alatt.

haborus_vesztesegek.jpg

Hitler és Sztálin háború előtti politikája gyökeresen más utakon járt egészen a Molotov-Ribbentrop paktum megkötéséig. Onnantól már mindkét nagy diktátor a másik fél lépéseit figyelte, versenyfutást folytatva az egymással lefolytatandó harcra való felkészülésig. A versenyfutást Hitler nyerte, aki 3 millió katona, Szovjetunió elleni támadásra vezénylésével lepte meg a még mindig felkészületlen Sztálint. Aztán a Gazda lassan "magához tért" és a szovjet "gőzhenger" mennyiségi fölénye (emberben, hadianyagban, harckocsiban mutatkozó többlete) fokról-fokra legyűrte a Wehrmacht csapatait. A végeredményt már mindannyian tudjuk. Antony Beevor kiváló brit hadtörténész megfogalmazása szerint "A német hadsereg háborús veszteségeinek 80% -át a keleti fronton, a szovjetektől szenvedte el". A történelem két legnagyobb zsarnokának küzdelmét Joszif Visszarionovics Sztalin nyerte.

*** 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg

105 komment

A Bátrak földje valódi hősnője: az első magyar orvosnő

2020. április 16. 01:58 - Harmath Árpád Péter

Már lassan 4 hónapja (január elseje óta) nézhetjük minden hétköznap este a Bátrak földje című magyar történelmi teleregény újabb és újabb részeit (az egyik hazai TV csatornán) mégpedig intrikák, családi rejtélyek és egy szerelmi háromszög (vagy négyszög) érdekes alakulásán szórakozva. Már közel járunk a 80. epizódhoz és ezzel sajnos az első évad befejezéséhez is, így talán érdekes lehet számunkra felidézni, a történet valódi főhősnőjének életét. De előbb néhány gondolat a sorozatról.

rokoczai_hugonnai.jpg

Kalamár Tamás, Lányi Balázs és Josie Day íróként, Kinizsi Ottó, Koblicska Örs, Szilágyi Fanni és Végh Zoltán pedig rendezőként vesz részt a teleregény részeinek megalkotásában. A sztori keretét egy XIX. századi magyar arisztokrata-család mindennapjai adják, akik egy fiktív magyar faluban, Rokocán élnek. Mivel azonban a jelenetek nagy részét a nagytétényi kastélyban vették fel, a történet valós alakjai leginkább a kastélyt akkoriban birtokló  szentgyörgyi - Hugonnai családdal vonhatók párhuzamba.

Az idő és hely tehát adott: 1865-ben járunk (a kiegyezés előtt két évvel), a Monarchia megszületésének küszöbén, mégpedig a vidéki Magyarországon. Ferenc József, Sissi, Deák Ferenc és gróf Andrássy Gyula kora ez, melyben még az arisztokraták, grófok és bárók diktáltak. Pest jelentős fejlődést mutat: európai nagyvárossá növi ki magát.

pest_1860.jpg

Az ipari forradalom ekkoriban kezdi komolyabban elérni és befolyásolni hazánk fejlődését (ekkor kezdődnek a nagy vasútépítések), ám a valódi modernizáció még nem minden területen érezhető: a nők helyzete például még mindig szinte középkori, nincs választójoguk és az egyetemeken sem tanulhatnak (egyelőre). Ugyanakkor már nyiladozik az új világ is (a jobbágyság intézménye már 12 éve megszűnt, de városi munkásság még nem alakult ki, ahogyan a polgárság és a polgári értelmiség is nagyon vékonyka réteget alkot) így egy furcsán kettős, régi és új, feudális - újkori világ jellemzi ezeket az éveket Magyarországon.

A sorozatról, röviden

A teleregény alaptörténetének középpontját alkotó bárói famíliában a családfő, Rokoczay Károly, ravasz, hatalmat-szerető ember, akinek legfőbb célja a birtokaihoz és falujához közel elhaladó vasút megépítése és saját befolyásának kiterjesztése a vármegyében. A karaktert alakító Ilyés Róbert kétségtelenül karizmatikusan jeleníti meg a figurát. Felesége, a csinos Jozefin bárónő, akit Fodor Annamária játszik a sorozatban, szintén akaratos természetű, keménykezű asszony, aki azonban képes a szenvedélyre is, csak éppen nem férjével, hanem a sudár termetű kovács-fiúval, az alig 27 éves Vető Zalánnal (Koltai-Nagy Balázs alakításában). Titkos viszonyuk a sztori egyik színfoltja.

A középkorú párnak két lánygyermeke van: a 25 éves Anna és a 16 éves Ilona. Anna, akit a gyönyörű Szász Júlia alakít, nem tipikus baronesz, vagyis nem a földesúri kastélyokban élő bárókisasszonyokra jellemző dolgok érdeklik, mint a bálak, drága ruhák, a bécsi divat vagy éppen a gróf-ifjak, hanem meglepő módon az orvostudomány. Titokban Darwint olvas és Semmelweis Ignác értekezéseit tanulmányozza, eltitkolva érdeklődését családja elől. Szintén titokban a falu határában táborozó, de a gyógyításban jártas cigány asszony, Baba (Spolarics Andrea) tanítványa lesz szabadidejében, hogy tőle lesse el az orvoslás fortélyait. Közben különleges viszonyba kerül a település két heves vérmérsékletű ifjújával is: Csizmadia Imre csendőr hadnaggyal (Bárnai Péter) és a szenvedélyes Torzsa Sándor szőlősgazdával (Kenderes Csaba). A csendőrtiszt egyenes, bátor szívű és snájdig megjelenésű, Torzsa Sándor viszont - akinek inkább az apja, Torzsa Mihály vezeti a parányi kis családi gazdaságot, mintsem a fia - lázadó természetű, izgalmas, forrófejű alak. A három fiatal közt sajátos szerelmi háromszög alakul ki, mely azonnal négyszöggé válik, amikor a csinos szobalány, Bodza Katica (Litauszky Lilla) előbb Sándor, majd a csendőr hadnagy iránt mutat érdeklődést.

A központi konfliktus tehát egy szerelmi viszály, melyhez több mellékszál kapcsolódik, például a Torzsa család kálváriája. Torzsa Mihály és Terka (akit Dér Denisa alakít) szeretetben élnek ugyan, de titkolják, hogy legidősebb gyermekük, Torzsa Rózsa (Radnay Csilla) évekkel korábban egy kislánynak adott életet, akit a falu előtt sajátjukként nevelnek. Rózsa a helyi kocsmában dolgozik és reménytelennek tűnő szerelmet táplál a zsidó szatócs, Tulipán  Jakab (Hajmási Dávid) iránt.

Négy karakter még feltétlenül említést érdemel: Rokoczay Móric, a báró minden hájjal megkent, ügyeskedő és gátlástalan fia (Jaskó Bálint), Vető Mariska (Takács Nóra Diána) a bárónő szerethető komornája, a bölcs, mindenkivel törődő Péter atya (Pataki Ferenc) és a csendőr hadnagy édesanyja, Zsuzsa asszony (Tóth Ildikó). Mindannyian időről-időre befolyásolják a kulcsfigurák sorsát, nélkülük nem lenne teljes a történet. Mint ahogyan a többiek nélkül sem, akik bár szintén kiváló karakterek és szereplők, most - bocsánatot kérve - a központi téma elsőbbsége miatt, ezúttal nem mutatunk be.

batrak_foldje_negyes.jpg

Roczai Anna alias Hugonnai Vilma grófnő

Ahogyan a fenti áttekintésből is kiderült, az egész alaptörténet kulcsfigurája, a báró nagyobbik lánya: Rokoczay Anna, aki bizony nem nagyon illik az 1865-ös esztendőre jellemző fél-feudális magyarországi viszonyok közé. Nőként is a férfiakkal azonos megbecsülést, elismerést követel, az "erősebbik nemmel" azonos jogokat vár el környezetétől (és a világtól), lázadó szellemű és a nők számára ekkoriban Magyarországon még elérhetetlen orvosi pálya érdekli. Bár egyszer kísérletet tesz arra, hogy bécsi orvosi karra bekerüljön, próbálkozása kudarcot vall egy bosszú-szomjas férfi ismerőse (Florian gróf) gonoszsága miatt.

nagytetenyi_kastely_1914.jpg

A nagytétényi kastély 1914-ben

A valóságban Anna karakterének megfelelője, Hugonnai Vilma (1847-1922) grófkisasszony, aki szintén a forgatásoknak helyszínt adó nagytétényi kastélyban élt, pontosan abban az időben, amikor a teleregény cselekménye is játszódik. (1865-ben csak 18 éves volt.) A Szentgyörgyi-Hugonnai család 1822-ben nyert grófi címet. Konkrétan Vilma nagyapja, Szentgyörgyi Horváth Zsigmond kapta azt meg I. Ferenc császártól, Hugonna községgel együtt. Második házasságából született Kálmán nevű fia, a kis Vilma édesapja, akit már a családban elsőként - friss birtokadomány után - Hugonnainak hívtak.

Vilma 5 testvér mellett nőtt fel a hatalmas kastélyban, ahol tbc -ben szenvedő édesanyja nem sokat tudott törődni vele. A fertőzésveszély miatt a grófnő nem engedte ugyanis magához közel gyermekeit. Vilma ugyanúgy lázadó szellemű, világra kíváncsi természetű leányzó volt, mint a teleregény Annája. Viszont Vilma a legkevésbé sem tudhatott boldog gyermekkort magáénak: hiányzott neki a szülői szeretet. Bár Pesten tanult leányiskolában, tanulmányai után hazavágyott, de a nagytétényi kastélyban is csak a hűvösség várta. Így végül egy korai házasságba meneküléstől remélt változást életében. Fiatalon, alig 18 évesen lett felesége a nála 20 évvel idősebb Szilassy György birtokosnak. Házasságuk sajnos nem működött jól, bár három gyermeket is adott a párnak (három kisfiút: Györgyöt, Kálmánt és Bélát. A legelső kisfiú 1866-ban született) A férj sokat kártyázott, kaszinózott és mulatott, sőt nőügyei is akadtak. Vilma eközben folyton otthon ült és gyerekeivel való foglalkozás mellett könyveit bújta. Érdekelni kezdte az orvostudomány.

Végül egyezséget kötött férjével: ha elengedi őt Svájcba (Zürichbe), hogy ott elvégezhesse az orvosi egyetemet, akkor ő feleségként hagyja, hogy a férfi élje tovább saját életét. Az alku eleinte működött, de közben a férj eljátszotta kártyán egész vagyonukat, így Vilma mostoha körülmények között végezte el az egyetemet 1872 és 1879 között (egy olcsó diákpanzióban élve). Végül sikeresen orvosi oklevelet szerzett (1879-ben). Hazatérve azonban csak a szegénység várta és egy pesti bérlakás, miközben a több évnyi távollét miatt gyermekei is kicsit idegenként fogadták. (A három gyereket a nagymama - férjének édesanyja - nevelte, míg Vilma Svájcban tanult.)

hugonnay_vilma.jpg

Elvált férjétől (hivatalosan: 1886-ban) és orvosként praktizálva próbált új életet kezdeni, ám orvosi diplomáját a magyar állam nem fogadta el, mert nő ekkoriban nem dolgozhatott orvosként a Magyar Királyság területén. Kénytelen volt egyszerű bábaként munkát vállalni egy pesti klinikán, dr Trauffer Vilmos szülész-nőgyógyász mellett. A bába-tevékenységgel párhuzamosan azért szegények orvosaként sok emberen segített (mint nem "hivatalos" háziorvos).

Közben megismerkedett második férjével, a műegyetem tanárával, Wartha Vince vegyésszel. Kapcsolatuk 1887-től jó házasságot hozott, egy gyerekkel is megajándékozva őket (kislányuk, Wartha Vilma 1888-ban született). Férje kérésére abbahagyta a szülésznői munkát és helyette minden energiáját orvosi diplomájának elismertetésére fordította. Ez végül hosszú évek után, 1897-ben csak olyan áron sikerült neki, hogy a budapesti orvosi egyetemen végszigorlatot kellet tennie. De sikerült és bár ekkor már 50 éves volt, elmondhatta magáról, hogy ő Magyarország első orvosnője.

Hugonnai Vilma életének utolsó 24 éve sikeres volt: orvosként dolgozott, egészségügyi tankönyveket írt, pesti iskolákban tanított és mindent megtett azért, hogy nők is tanulni tudjanak a magyar egyetemek orvosi karain. (Erről 1895-ben született először rendelet.) Az első világháború alatt katonaorvosként dolgozott és 14 magyar városban szervezett (orvosokból és nővérekből) betegellátó hálózatot. Végül 1922 tavaszán hunyt el Budapesten, 74 évesen.

Harmat Árpád

*** 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg

 

 

8 komment

Aki megölte Lincolnt

2020. április 13. 17:57 - Blog Újság

Épp 155 éve annak, hogy 1865 április 14-én - pont öt nappal az április 9-én megvalósult appomattoxi fegyverletételt és így az amerikai polgárháború lezárulását követően - John Wilkes Booth a washingtoni Ford Színházban este 22 óra 30 perckor hátulról fejbe lőtte Abraham Lincoln amerikai elnököt. A merénylő a lövést követően a színpadra ugrott és bár az ugrás következtében eltörte lábát, a megdöbbent közönségnek még odakiáltotta a Caesar meggyilkolásakor is elhangzott szállóigét: "sic simper tyrannis" (így jár minden zsarnok).

lincoln_merenylet.jpg

Booth ezt követően elmenekült a helyszínről. Lincoln másnap reggel 7 óra 22 perckor belehalt fejsérülésébe, ám Booth kézre-kerítése még 9 napig húzódott. A merénylőt csak április 26-án találták meg egy virginiai dohány-farmon. A katonaság nagy erőkkel vonult a helyszínre, ahol heves tűzharc bontakozott ki, melynek során - miután felgyújtották a pajtát - lelőtték Booth-t. Hét társa közül négyet felakasztottak (2,5 hónappal később), hármat pedig életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek.

John Wilkes Booth neve örökre bevonult az amerikai történelembe és mint kegyetlen merénylő lett tananyag az iskolákban. Életéről azonban valójában nem sokat tudunk, főleg itt, Európában.

booth_arckep.jpg

Lincoln meggyilkolását egy összeesküvés megszervezése előzte meg: Booth ugyanis már egy hónappal a gyilkosság előtt (márciusban) - mikor még javában tartott a polgárháború - az elnök elrablását tervezte. A vállalkozáshoz öt társat is szerzett, akikkel Lincoln hintóját tervezték megállítani, hogy aztán az elnököt elrabolva - és a még harcban álló Konföderáció fővárosába, Richmondba "szöktetve" - elfogott déli katonák kiadására kényszerítsék az északi kongresszust. A terv azonban kudarcot vallott, mert az elnök aznap másik útvonalat választott, így elkerülte a csapdát. Booth tehát új elrablási terven kezdett dolgozni, ám közben a déli csapatok nagy vereséget szenvedtek Appomattoxnál, a Lewis farmi csatában, 1865 március 29-én. Robert Lee a déli sereg főparancsnoka számára nem  maradt már választás, mint a megadás, melyre a parányi falucskában Appomattox Court House -ban került sor április 9-én.

usa_polgarhab_terkep.jpg

A fegyverletételt követően a déllel végsőkig szimpatizáló és a Konföderációt utolsó pillanatáig támogató Booth bosszúra készült és elhatározta Lincoln megölését. Csapatával a merénylettel párhuzamosan az alelnököt (Andrew Jacksont) és a külügyminisztert (William Sewardot) is meg akarták ölni. (Az alelnök elleni támadás végül elmaradt, Booth társa, George Atzerodt ugyanis az utolsó pillanatban letett róla, Sewardot viszont megsebesítette Lewis Powell.)

De miért volt ennyire a Dél oldalán Booth? Az 1838-ban Maryland -ben született férfi eredetileg gépészmérnöknek tanult, ám később inkább a színészetet választotta. Döntésében valószínűleg szerepet játszhatott, hogy édesapja, Junius Brutus Booth aki még Angliában látta meg a napvilágot, szintén a színészi pályát választotta. (Apja 1821-ben, 25 évesen költözött az államokba.) Mindenesetre az ifjú John Wilkes - aki 9 testvér mellett nőtt fel - huszonéves korára sikeres színész lett és gyakran lépett fel Washingtonban is. Az egyik előadásán, 1863-ban - egy Selby darabban - maga Lincoln elnök is látta a színpadon.

lincoln_1862.jpg

Lincoln 1862-ben, tisztjei között [forrás: Library of Congress, A. Gardner]

A színészet mellett Booth -t a közelgő polgárháború is nagyon foglalkoztatta; politikai hovatartozását illetően ugyanis kezdettől a déliekkel szimpatizált. Elfogadta a rabszolgaság intézményét és romantikusan idealizálta az ültetvényes déli családokat, akiket egy külön, elvarázsolt és lovagias világ hősies képviselőinek tekintett. Amikor 1859-ben John Brown északi kalandor és politikus egy rabszolgákat felkelésre bíró mozgalmat indított, Booth habozás nélkül csatlakozott az elfogására induló csapathoz. Később pedig jelen volt az abolicionista vezér felakasztásánál is. Az 1861-ben kezdődő polgárháború alatt mindvégig a délieknek szurkolt és 1863-ig, a harcok első felében - amikor a déliek még megnyerték a legtöbb csatájukat, mert a harci tapasztalat még többet nyomott a latban, mint a létszám és hadieszköz fölény (mely az északiak mellett szólt) - Booth ünnepelte a déli győzelmeket.

Aztán jött a fordulat 1863 nyarán illetve 1864 tavaszán és a délieket három csapás érte egyszerre: csatát vesztettek északon, Washington közelében, Gettysburg mellett, majd délen a Missisippi mentén, Vicksburgnál is.

usa_polgarhaboru.jpg

Harmadik csapásként: 1864 májusában William Sherman egy 100 ezres északi sereggel Tennessee felől betört a Konföderáció területére, bevette a déliek legfőbb iparvárosát (és gazdasági szívét) Atlantát, majd az óceánpartig hatolva gyakorlatilag kettévágta a Délt. Innentől a harc eldőlt: Lee már csak a védekezésre és a visszavonulásra gondolhatott Grant és Sherman seregei elől.

A polgárháború Atlanta eleste után még valamivel több, mint fél évig tartott. Az utolsó csaták a Konföderáció északi határszélén, Richmond közelében zajlottak. Itt adta meg végül magát Robert Lee is, Appomattoxnál.

amerikai_polg_haboru.jpg

Északi tüzéregység Richmond közelében [forrás: civilwarintheeast.com]

Booth megdöbbent a déliek vereségén és előbb Lincoln elrablását, majd meggyilkolását tervezgette. A merénylet napján (1865 április 14-én) társaival a washingtoni Ford színházhoz lovagolt, egyik emberét a lovaknál hagyta, majd pisztolyával és késével Lincolt páholyához sietett. A páholyban ekkor az elnök mellett a first lady, illetve a 28 éves Henry R. Rathbone őrnagy és a tiszt menyasszonya tartózkodott. Mindannyian nagyon jól érezték magukat, hiszen egy kacagtató komédiát néztek, melynek címe "Az amerikai kuzinunk" volt.

A páholyba vezető ajtó előtt John F. Parker rendőrnek kellett volna őrt állnia (mint Lincoln aznapra kijelölt testtőre), ám a férfi szabály-ellenesen elhagyta posztját, hogy a darabot nézze. Ezt használta ki Booth, aki így akadálytalanul nyithatott be a páholyba (egyik kezében pisztolyával, másikban késével). Azonnal fejbe lőtte Lincolnt, majd elhárította Rathbone őrnagy támadását és kétszer is feléje döfött (az egyik szúrásával meg is vágta a tisztet a karján). A lövés és dulakodás után Booth le akart ugrani a színpadra, de sarkantyúja beleakadt a páholy zászlójába, így az ugrásból inkább zuhanás lett. Eltörte ugyan a lábát, de így is el tudott menekülni (a poszt elején említett felkiáltást követően). Tíz nappal később ölték meg az utána hajtóvadászatot folytató katonák.

lincoln_booth.jpg

Abraham Lincoln és gyilkosa: John Wilkes Booth

Booth utolsó szava állítólag az volt: "hiábavaló". A történészek szerint ezzel arra utalt, hogy őt hiába ölték meg, Lincolnt már nem lehet visszahozni. Ám Booth tette volt valójában hiábavaló, hiszen 27 évesen, értelmetlenül adta életét a Délért és a rabszolgatartás rendszeréért, melyet soha többé nem lehetett már feltámasztani. 

*** 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg

8 komment

Szeptemberre talán lesz vakcina, de mi jön utána?

2020. április 12. 11:36 - Blog Újság

A londoni The Sunday Times örömteli hétvégét okozott az Egyesült Királyság (és a világ) számára, amikor egyik cikkében bejelentette, (mégpedig szombaton, azaz április 11-én) hogy az Oxfordi Egyetem laboratóriumának kutatócsoportja, Dr. Sarah Gilbert vakcinológus-professzor vezetésével elkészítette a koronavírus elleni vakcinát, melyet hamarosan embereken is elkezdenek majd tesztelni (még ebben a hónapban). Bár már számtalan hír jelent meg arról, hogy javában készítik a vakcinát a világ több laborjában (legalább 60-70 helyen), az Oxfordi kutatócsoport bizakodása és optimizmusa a leginkább figyelemre méltó, mivel a tudós-csoport szakmai hírnevéhez nem fér kétség és még a brit egészségügyi miniszter, Matt Hancock is elismerően nyilatkozott eddigi munkájukról.

sarah_gilbert.jpg Dr. Sarah Gilbert, a vakcinát kikísérletező orvos-csoport vezetője [forrás: thetimes.co.uk]

Ami azt illeti a vakcinára valóban óriási szükség lenne, mert a mai napig (április 12-ig) világszerte 1,8 millió ember fertőződött meg a SARS-CoV-2 vírussal és 109 ezer ember halálát okozta a COVID-19 megbetegedés. A fertőzöttek közel egyharmada amerikai, és az elhunytak 65% -a is alig négy országból kerül ki, ezek: USA, Spanyolország, Olaszország, Franciaország. A legsúlyosabb helyzet mára az Egyesült Államokban alakult ki, ahol naponta 30 ezren fertőződnek meg és 2 ezer a napi halálozási szám. Az amerikai megbetegedettek és elhunytak 30%-a egyetlen nagyvárosba összpontosul: New Yorkra. (A közel 9 milliós amerikai metropoliszban kritikus a helyzet: a városban naponta elhalálozó 800-900 ember katasztrofális közállapotokat eredményez.)

A vakcinával való késlekedés tehát, minden hét elvesztegetésével újabb 600 ezer ember megfertőződését és újabb 44 ezer ember halálát okozza. (Jelenleg világszinten hetente ennyi embert érint a járvány, a Föld összes országában.) Ugyanakkor tény, hogy eddig minden járvány esetében legalább egy év (rosszabb esetben 1,5 év) kellett a forgalmazás és tömeggyártás előkészítéséhez. Nagy kérdés, hogy ilyen súlyos vészhelyzetben, mint ami most van, tudnak e gyorsítani a kutatási és előkészítési procedúrákon. Márpedig Anglia meglehetősen nagy bajban van: az Egyesült Királyságban az elmúlt 3 napban drasztikusan emelkedett mind a fertőzöttek, mind elhunytak száma: április 9-én 4344 új fertőződést és 881 elhalálozást rögzítettek, majd április 10-én 8681-re ugrott a megbetegedettek száma (és 980-ra az elhunytaké), végül tegnap, április 11-én 917 elhalálozásról szóltak a hírek. A 900 feletti napi elhalálozás Európában eddig csak Olaszországban és Spanyolországban fordult elő (illetve 3 esetben Franciaországban is).

Ha azonban szeptembertől Anglia gyártani kezdi a vakcinát, megkezdődhetnek végre a szigetországban a védőoltások és a járvány néhány hét alatt megállíthatóvá válik. Kérdés azonban: hogyan és mikor jut el az oltóanyag a Föld többi országába? Hogyan oldják meg a finanszírozást, melyik ország kinek, hogyan és mennyit fizet majd? És a legfőbb kérdés: mikorra kerül hozzánk, Magyarországra a vakcina?

Jelenleg Magyarországon már naponta százas nagyságrendben fertőz a vírus és a halálesetek száma is emelkedik. Tegnap (április 11-én) 120 új fertőződést és 8 újabb halálesetet regisztráltak. (Így már 1410 a fertőzöttek és 99 az elhunytak száma.) Sokan bíznak a járvány nyári csökkenésében, mivel a nagy melegre rosszul reagál a koronavírus (erre utal, hogy Afrikában jóval kevesebb a fertőzött, mint a hűvösebb égöv országaiban). Ám sajnos ez nyilván nem megoldás. Valódi javulást a lakosságban tömegesen elvégzendő védőoltásoktól remélhetünk. De az oxfordi oltóanyag eljut e hozzánk még az idén? 

Szavazás 2826 voksnál (11 300 látogatásnál): a szavazatok 61,75%-a szerint 6 hónapon belül véget ér a koronavírus járvány Magyarországon és 38,3% szerint tart majd ennél tovább.

*** 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg

72 komment

5 érdekesség Che Guevara, kubai forradalmárról

2020. április 09. 14:01 - Blog Újság

Mindenki hallott már a "hős" forradalmárról, Fidel Castro segítőjéről és jobbkezéről, az 1953-1959 közti kubai forradalom nagy harcosáról, akinek arcképe - jellegzetes, szakállas ábrázata, szúrós tekintete - számtalan pólón szerepel és akit Kubában ma is nemzeti hősnek tartanak. A neve: Che Guevara. Életútját sokan a forradalmisággal és a szabadságért való küzdelemmel azonosítják, holott valójában marxista - sztálinista volt, ráadásul életének egy bizonyos szakaszában kubai munkatáborok létrehozásán fáradozott (ellenzékiek számára). Életének 5 érdekességét próbáltuk meg összeszedni:

che_guevara1.jpg

1. Ernesto Guevara Argentinában láttam meg a napvilágot

Bizony a nagy kubai forradalmár valójában argentin volt (mint a pápa) és Buenos Airestől 300 kilométerre a ma 1 millió lakosú Rosarióban látta meg a napvilágot, 1928 június 14-én. A kubai forradalom győzelme után Castro maga nyilvánította hivatalosan is született kubai állampolgárnak (meghamisítva ezzel Guevara adatait). Hazáját korán elhagyta és nagy utazásokat követően Guatemalában, Mexikóban, majd Kubában telepedett le. Argentin gyökereit ugyan nem felejtette el, de egész felnőtt életét Kuba és az ottani forradalom töltötte ki.

che_guevara_22evesen.jpg

Az alig 22 éves Che Guevara (1950) [kép forrása: allthatsinteresting.com]

Guevara fiatalon heves vérmérsékletű, szenvedélyes és életrevaló személyiség volt, akit minden érdekelt és aki maga akarta megismerni a világot. Nagyon korán került őt erősen befolyásoló emberek közelébe, így első felesége és Fidel Castro mellé.

2. Orvosi diplomával rendelkezett, mint bőrgyógyász

Ki hinné, de a rettenthetetlen forradalmár és gerilla-vezér 19 évesen, 1947-ben a buenos airesi orvosi egyetemen kezdett tanulni, ahol végül bőrgyógyász szakorvosi diplomát is szerzett 1953-ban. Bár tanulmányait egy ízben megszakította, végül kimagaslóan jó eredményekkel végzett, mint dermatológus. Mivel érdeklődése már korán a politika felé fordult és már 25 évesen a kommunizmus kötötte le minden figyelmét  - amikor Guatemalában megismerte a marxista Hilda Gadea -t (akit aztán később, 27 évesen feleségül is vett) - soha nem foglalkozott komolyabban eredeti hivatásával az orvoslással. Bár később a kubai harcok alatt, egy-egy emberének megsérülésekor valószínűleg azért hasznát vette orvosi képzettségének.

che_gueavara.jpg

Che Guevara katonái körében

Ugyanakkor életrajzíró szerint Che Guevara az első kubai partraszállását követően (1956 december 2.) az első hónapokban még leginkább orvosként segítette Castro csapatát és csak később lett katonai vezető belőle.

3. Fiatalon motorral utazta végig Dél-Amerikát

Guevara alig 20 évesen, az egyetemi tanulmányai alatt (valójában azokat egy időre megszakítva) egy motorral bejárta egész Dél-Amerikát. A hosszú útra egy barátjával, Alberto Granadoval és egy Norton 500-as motorkerékpárral indult, kalandjait pedig egy naplóban örökítette meg. A napló alapján Walter Salles 2004-ben érdekes filmet készített, "A motoros naplója" [Diarios de motocicleta] címmel. A két fiatal beutazta az egész földrészt és átfogó benyomásokat szerzett a Latin-Amerikát jellemző fontosabb problémákról. Guevara ekkor ébredt rá arra, hogy Dél-Amerikában mekkora mértékű a szegénység és a nyomor. Valószínűleg későbbi kommunizmus felé fordulásában is komoly szerepe lehetett, 20 évesen tett körutazásának.

4. Guevara sztálinista miniszter is volt Kubában

Fidel Castro a forradalom győzelme után, 1959-ben ipari miniszterré nevezte ki régi és megbízható harcostársát, Guevarát, aki egészen 1965-ig töltötte be ezt a pozíciót a karibi országban. A megbízatás afféle jutalom lehetett, amiért Guevara végigharcolta vele a forradalmat 1956 és 1959 között. Che Guevara és az alá tartozó forradalmi egység foglalta el például Santa Clara városát, mely az 5 legjelentősebb kubai település közé tartozik. Castro az évekig tartó küzdelem alatt barátjává fogadta a nála alig két évvel fiatalabb Guevarát és jó kapcsolatuk Che haláláig megmaradt.

cheguevara_castro.jpg

A két jó barát: Che Guevara és Castro (a kubai forradalom vezérei)

Guevara kubai miniszterként beutazta a világot, találkozott például a Szovjetunió első emberével, Hruscsovval, sőt a kínai Mao Ce-tunggal és Kádár Jánossal. Ez a korszak volt karrierjének csúcspontja, amikor még az ENSZ -ben is felszólalhatott, miközben milliók hallgatták szavait. Idővel azonban kiderült: Gueavara ragaszkodik sztálinista felfogásához és 1965 után sem volt hajlandó ezen változtatni (amikor pedig már maga a Szovjetunió sem követte a sztálinista modellt). Ez volt az oka lemondásának és annak, hogy elhagyja Kubát (miközben barátsága Castroval továbbra is megmaradt).

5. Harcolt Afrikában és egy harcot követően is halt meg Boliviában

Guevara vesztét nyughatatlan vére és idealizmusa okozta, mellyel szentül hitte, hogy a kommunista forradalmak a világ minden elnyomott népe számára valódi felszabadulást hozhatnak. Így személyes küldetésének tekintette a kubai forradalom "exportját" elmaradott országokba. Önkénteseivel 1965 és 1967 közt két éven keresztül harcolt több afrikai országban is. Kísérletei azonban sorra kudarcot vallottak, mert a helyi népesség sehol nem kezdett tömeges felkeléseket a szavára (elnyomóik ellen). Közben volt olyan is, hogy Castro embereinek kellett hazamenekíteniük Guevarát.

cheguevara_holtan.jpg

Guevara holttestével pózoló boliviaiak

Végül még a 40-et sem töltötte be, amikor meghalt, egy teljesen értelmetlen harcot követően, Boliviában. A Dél-amerikai országba azért utazott, mert azt gondolta, hogy Kuba után ott lehet legkönnyebben hatalomra segíteni a kommunista felkelőket és ezt követően onnan kiindulva az egész kontinensen elindítható lesz a forradalom. Ám a boliviai marxisták elárulták és a kormányerők fogságába került, akik 1967 október 9-én kivégezték. 

*** 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg

26 komment

Lassulni látszódik a járvány

2020. április 06. 13:02 - Blog Újság

Az Európában január 24-én megjelent és azóta kontinensünkön 640 ezer fertőződést illetve 47 ezer halálesetet okozó SARS-CoV-2 vírus (és COVID-19 betegség) terjedési üteme és pusztítása jelenleg mintha lassulni látszódna. A két leginkább fertőzött európai országban: Spanyolországban és Olaszországban már napok óta csökken a halálesetek száma és némi mérséklődés figyelhető meg az új fertőződések számában is. Ugyancsak ez a helyzet a legnépesebb európai országban, Németországban. 

jarvany_halalesetek_aprilis.jpg

Úgy tűnik a járvány tetőződése több helyen is bekövetkezett már és a szinte mindenhol érvényesülő, egyre szigorodó járvány-védelmi rendelkezések (mint például a kijárási korlátozás bevezetése, vagy az ajánlott illetve elrendelt maszk-viselés) meghozták végre eredményeiket. A fertőződések számában is látható már némi javulás, et mutatja az itt következő, blogunk által készített grafikon.

jarvany_fertozesek_grafikon.jpg

A grafikonunkban szereplő adatokhoz a forrást a Worldometers.info szolgáltatta. Posztunk eddigi számai kontinensünk járvány-helyzetével foglalkoztak, ám  más földrészeken, főleg Amerika területén és az Egyesült Államokban sajnos továbbra sem látszódik javulás. Az USA -ban emelkedő számokat látunk az elmúlt napokat illetően is: 

  • Április 2: 29 874 új fertőződés, 974 haláleset
  • Április 3: 32 284 új fertőződés, 1045 haláleset
  • Április 4: 34 196 új fertőződés, 1330 haláleset

A hatalmas lakosságszám, a nagyvárosi környezet (pl a New York 28 milliós népessége a teljes area területén) nyilvánvalóan a járvány terjedésének kedveznek. New York agglomerációban 10 ezer feletti az egy négyzetkilométerre eső lakosságszám. Amerikában a tetőzés így még valószínűleg jóval későbbre várható.

Magyarország esetében sajnos nem tudjuk, hogy valósak e számok, a járvány terjedéséről, de jelenleg intenzív bővülést tapasztalhatunk, melynek egyelőre nem látszik még a vége. Most Batsányi szavaival élve "vigyázó szemeinket" három országra vetjük:

korona_3orszag.jpg

Mindenképp biztató az elmúlt napokban tapasztalható tendencia-változás Európában. Reméljük nem lesz megtorpanás és a folytatódik a terjedés mérséklődése.

Posztunk zárása után jött: az új fertőzöttek köre április 6-án is csökkenést mutatott, mindhárom vizsgált országban. Németországban "csak" 3252, Olaszországban 3599, Spanyolországban pedig 5029 új megbetegedést regisztráltak, tehát a tendencia április 6-án is folytatódott (az ötödik napon is).

*** 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg 

21 komment

Amikor április 4. még piros betűs ünnep volt

2020. április 05. 23:24 - Blog Újság

Évtizedeken keresztül elvárta a magyar pártállam - előbb Rákosi Mátyás, majd Kádár János vezetésével - hogy megünnepeljük minden év áprilisának negyedik napját, mert a "hősies" vörös hadsereg ezen napon "szabadította fel" hazánkat a nácik uralma alól. A "felszabadulás ünnepe", ahogyan  akkoriban nevezték, piros betűs napként szerepelt az 50-es, 60-as, 70-es és 80-as évek naptáraiban is, noha sem a felszabadulás ténye, sem annak pontos dátuma nem stimmelt.

aprilis4.jpg

Katonai ünnepség április 4-én, az 1950-es években. Forrás: Fortepan

Sokáig nagyszabású ünnepségek, katonai felvonulások, parádék és tömegrendezvények keretében emlékezett meg az ország a dicső Vörös Hadsereg áldozatos, felszabadító harcáról [lásd fenti képet]

Megszabadulva azonban a marxista terminológiától, viszgáljuk meg először a fogalmat: felszabadulás. A kifejezést azt az érzetet kelti, hogy egy súlyos és szenvedésekkel teli elnyomás alól történő megváltás zajlott 1945 áprilisában, melynek során a megszállók által sanyargatott nép megmentőiként fogadta a segítségükre érkező hősöket. Nos, ez a kép enyhén szólva sem stimmel: a Magyar Királyság 1940 november 20-án önként írta alá a Hitler vezette Háromhatalmi Egyezményhez való csatlakozást (gróf Csáky István külügyminiszter kézjegyével ellátva a szerződést), így a náci Németország egyik legkomolyabb szövetségesei voltunk, a háború kezdetétől.

1_63haromhatalmi_egyezmeny.jpg

Ráadásul a végsőkig ki is tartottunk Hitler mellett: az 1944 márciusi német megszállás után is segítettük a Wehrmacht harcát, sőt Horthy Miklós sikertelen kiugrási kísérletét követően (az 1944 október 15 utáni hónapokban) a nyilasok vezetésével küzdöttünk német "barátaink" oldalán. Kezdetben elenyészően kevés magyar katona állt át a szovjetekhez (csak Miklós Béla tábornok első magyar hadseregéből egyes csapatrészek), majd 1945 áprilisáig összesen is csupán 45-50 ezren. Ez a szám az 1944-es teljes magyar haderőnek alig 9-10 százaléka volt.

Ez arra utal, hogy az évtizedeken keresztül felszabadítókként beállított szovjet csapatokat a magyar hadsereg 90 százalékkal ellenségként fogadta 1944 őszén és fél éven keresztül harcot is folytatott ellenük. Budapesten 51 napig tartott az ostrom, melyben házról házra haladva valóban a legvégsőkig harcoltunk, miközben 70 ezer szovjet katonával végeztünk (a németekkel közösen). Ez már önmagában sem éppen úgy hangzik, mintha nagy testvéreinket "felszabadítókként" vártuk volna, de vegyük hozzá a bevonuló orosz katonák mára már feltárt kegyetlenségeit, erőszaktevéseit és rablásait, melyek szintén nem találtak - érthető módon - túl barátságos fogadtatásra részünkről. Komoly károkat okoztak azzal is, hogy a malenkij robot keretében 130 ezer magyar polgárt vittek kényszermunkára.

szovjetek-bpest1945.jpg

Ami a dátumot illeti: április 4, mint a hazánkból elmenekülő német csapatok "távozása" szintén nem stimmel. Joszif Sztálin ugyanis bár március 16-án táviratilag adta parancsba Zsukovnak és Tolbuhinnak (a Vörös Hadsereg főparancsnokának és a második ukrán front fejének), hogy legkésőbb április 4-ig űzzék ki Magyarországról a németeket - és a két "derék" tábornok mindent meg is tett az ukáz teljesítéséért - ám a Rábafüzes - Nemesmedves vonalon (Szentgotthárd közelében, az osztrák határon) nem várt ellenállásba ütköztek. A harcok túlnyúltak a "gazda" által megadott határidőn, ám sem Zsukov sem Tolbuhin nem mert erről Sztálinnak jelentést tenni. Ehelyett inkább, - hogy elkerüljék haragját - április 4-én győzelemről adtak hírt és a parancs teljesítéséről tájékoztatták a diktátort azzal a kijelentéssel, hogy Magyarország a náci uralom alól határidőre fel lett szabadítva. Közben viszont még 9 napig folytak a harcok az osztrák - magyar határon és csak április 13-án, sikerült az utolsó német egységeket is menekülésre kényszeríteni. Az utolsó település, amelyről elűzték a németeket, Pinkamindszent volt. A történészek által felkutatott tények és körülmények dacára Magyarország felszabadításának ünnepnapja 39 éven keresztül (1950 és 1989 között) április negyedike volt és a tankönyvekben is ez szerepelt.

felszabaditas_1945_map.jpg

Ami az úgynevezett "felszabadítást" követte, az a nyomor volt és a szovjet csapatok megszállása. Tizenkét évvel később, 1957 május 27-én szovjet - magyar kormányközi egyezmény törvényesítette a szovjet megszállást, mégpedig határidő nélkül, ideiglenesen. Ez a bizonyos "ideiglenes itt tartózkodás" aztán még kerek 34 évig tartott. Az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy 1991 június 16-án hagyta el Magyarországot a záhonyi hídon áthajtva fekete Volgáján.

*** 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg

14 komment
süti beállítások módosítása