Zavargások Amerikában - hová tartanak az események?

2020. június 02. 13:53 - Nietzsche_

Néhány nappal ezelőtt, május 27-én kezdődött az egész, amikor kiszivárgott egy milliókat felháborító, két nappal korábban született felvétel egy halálhoz vezető rendőri erőszakról. Az eset az Egyesült Államokban, a Chicago közelében fekvő, félmilliós Minneapolisban történt, ahol aznap este egy kisbolthoz rendőröket hívott az eladó, mert az egyik vevője hamis húszdollárosokkal akart fizetni. A kiérkező járőrök egy magas, 46 éves fekete férfit tartóztattak le, aki állítólag zavartan viselkedett, amikor kirángatták kocsijából (a rendőrök szerint tudatmódosító szerek hatása alatt állt). Az egészet videokamerával rögzítő felvétel szerint a rendőrök előbb a földre ültették, majd érthetetlen okból a járőrkocsi mellé az útra fektették, mégpedig hasra. Ezt követte az erőszak: az egyik rendőr - a már 19 éve járőrként szolgáló, 44 éves Derek Chauvin - rátérdelt Floyd nyakára és kerek nyolc percen keresztül fojtogatta teljes testsúlyával nehezedve a haldokló férfi nyakára (zsebre tett kézzel).

george_floyd1.jpg

Floyd egyértelműen fuldoklott és többször könyörgött a rendőrnek, hogy hagyja abba. Ám a tiszt nem vett tudomást a fekete férfi haldoklásáról, addig folytatta, amíg Floyd már nem adott életjeleket. Bár végül mentő vitte el a szerencsétlen áldozatot, már nem tudtak rajta segíteni: még a mentőautóban meghalt. A gyilkosság egészen megdöbbentő és torokszorító, miközben - ha megtekinti az ember a róla készült felvételt - mérhetetlenül felháborító is.

Megvizsgálva a történeteket: teljesen érthetetlen a rendőr fellépése, hiszen Floyd nem állt ellen. A felvételeken úgy tűnik, mintha a rendőr szórakozásból, vagy megleckéztetési célból csinálná az egészet, esetleg valamiféle perverz "kísérletként" hogy ájulásba vigye a férfit. (Talán társának bizonyítva, hogy kell "lenyugtatni" valakit.) Valószínűleg nem megölni akarta, csupán ájulásig "bebódítani", de biztosat senki nem tud. A hivatalos jelentés persze mentegeti a rendőröket és azt emeli ki, hogy Floyd ellenállt a rendőri intézkedés során és halálát az általa beszedett anyagok okozhatták. Ennek ellentmond a titokban - a rendőrök tudta nélkül - készített amatőr felvétel, melyeken Floyd egyértelműen nyugodtan viselkedik. Az sem kizárt, hogy Folyd és az adott rendőr (vagy annak társai) közt volt már egy korábbi konfliktus is, amit most ezzel a fojtogatással torolt meg Chauvin.

georgefloyd_chauvin.jpg

Akárhogyan is, de mivel az áldozat színes bőrű, így az egész ügy egy fekete - fehér "faji" konfliktussá változott az Egyesült Államokban. Amint az esetet rögzítő amatőr felvételek felkerültek az internetre elszabadult a pokol. Először Minneapolisban, majd egyre több amerikai nagyvárosban kezdődtek tüntetések, sőt zavargások, mindenhol a rasszizmus és a rendőri túlkapások ellen tiltakozva.

Bár Chauvint rögtön az eset másnapján elbocsátották a rendőrség kötelékéből, három napra rá pedig eljárás indult ellene (és három rendőrtársa ellen is) mégpedig gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával, az afroamerikai lakosság továbbra is felzaklatott és egyre több tiltakozó megmozdulást szervez. (Megjegyezném: a felvétel szerint ez NEM gondatlanságból, hanem szándékosan elkövetett emberölés volt, a rendőr szerintem tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a férfi akin térdel, nem kap levegőt és haldoklik. Az áldozat többszöri figyelmeztetését, mely szerint nem kap levegőt, kötelessége lett volna ellenőrizni. De láthatóan nem törődött vele, hogy meghalhat.)

georgefloyd_zavargas.jpg

Zavargások, különböző amerikai nagyvárosokban

A múlt héten több nagyvárosban is kijárási tilalmat rendeltek el, Minneapolisban a Nemzeti Gárda már az utcákon járőrözik, Los Angelesben pedig rohamrendőrök, helikopterek, katonai egységek biztosítják több városrészben is a viszonylagos nyugalmat (ami nem nagyon sikerül nekik). A legsúlyosabb helyzet az említett két nagyváros mellett (Minneapolis, Los Angeles) New Yorkban, Chicagoban, Philadelphiában, Denverben és Atlantában alakult ki. Az elmúlt 72 órában Washingtonban is fellángoltak az indulatok: Donald Trump amerikai elnököt átmenetileg kimenekítették a Fehér Házból.

georgefloyd_usa.jpg

Jelenleg a 326 milliós Egyesült Államok 13% -a afroamerikai, ami azt jelenti, hogy közel 43 millió fekete bőrű lakos él az USA határai között. (Amellett 50 - 55 millióra tehető a spanyol ajkúak száma és 15 millióra az ázsiai illetve őslakosoké.) Sajnos tény, hogy az bűnözésből élők, kábítószer-kereskedők, erőszakos cselekményeket végrehajtók többsége afroamerikai (és gyakran spanyol ajkú), ám egy részük sikeressé vált és hasznos tagja lett a társadalomnak. Az időnként kialakuló faji zavargások - melyek közül az egyik legsúlyosabb az 1992-es Los Angelesi volt (55 halottal) - óriási problémát jelentenek az USA számára. Az afroamerikai és latin (spanyol ajkú) népesség együttesen közel 100 millió főt tesz ki, vagyis a teljes amerikai népesség majdnem 30% -át. Ha ez az irdatlan embertömeg összefog és együttesen tiltakozik - ahogyan most egy nagy részük teszi - megbénulhat az Egyesült Államok "működése" is.

usa_feketek.jpg

Ráadásul az "Antifa movement" (anti-fascist movement = Antifasiszta Mozgalom) Trump elnöksége alatt fokozottan terebélyesedő szervezete úgy tűnik a megmozdulások mögé állt (emiatt az elnök nyíltan is okolja őket a zavargásokért) Velük szemben viszont ott a fajgyűlölő és nacionalista alt-right (Alternatív jobboldal) mozgalom, mely viszont támogatja Trumpot és a feketék ellen keményen (akár túlkapásokkal is) fellépő rendőröket is.

Egy gondolat kiemelendő a végén: a rendőri túlkapások igazságtalanok és nem méltóak egy civilizált országhoz. Ezek ellen sokat tehetnek (és tesznek is) a mostani esetet is nyilvánosságra hozó kézi video felvételek, melyek nélkül valószínűleg még sokkal több kegyetlenséget tussolnának el. A felvételeken látszik, hogy Chauvin teljesen nyugodtan sétál el a helyszínről, mert nem tud a felvételről, így tökéletesen biztos még abban, hogy úgyis megússza. EZ AZ, ami végtelenül gyomorfordító és felháborító! Nagy kérdés viszont, hogy hol áll meg a történet, meddig fajul a helyzet? 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr9915735792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Argus_ 2020.06.02. 17:18:12

Ha a Amerika a koronavírus traumája közben még a színes-bőrű lakosságával harcot kezd, akkor egy még komolyabb gazdasági világ-válság is előállhat.

Lehetséges, hogy most meg majd előjönnek a szokásos összeesküvés gyártók is, hogy terjesszék: Derek Chauvin is része a háttérhatalmak mesterkedéseinek és valójában a pekingi kormánynak, vagy az izraeli Moszadnak, esetleg személyesen Soros Györgynek dolgozik. :)

Control_ 2020.06.02. 17:27:09

@Argus_: Nem is jársz messze az igazságtól. Maga Trump most előjött azzal, hogy az antifasiszta mozgalmat (antifák) okolja mindenért, miközben ő maga az alt-right (alternative right = alternatív jobboldal) támogatottja. Bár az én szememben ezek csak szimpla nemzeti-populisták.

Eremitha 2020.06.04. 01:34:02

Trump nagyon rosszul kezeli a helyzetet. Mint mindent.
süti beállítások módosítása