Szeptemberre talán lesz vakcina, de mi jön utána?

2020. április 12. 11:36 - Blog Újság

A londoni The Sunday Times örömteli hétvégét okozott az Egyesült Királyság (és a világ) számára, amikor egyik cikkében bejelentette, (mégpedig szombaton, azaz április 11-én) hogy az Oxfordi Egyetem laboratóriumának kutatócsoportja, Dr. Sarah Gilbert vakcinológus-professzor vezetésével elkészítette a koronavírus elleni vakcinát, melyet hamarosan embereken is elkezdenek majd tesztelni (még ebben a hónapban). Bár már számtalan hír jelent meg arról, hogy javában készítik a vakcinát a világ több laborjában (legalább 60-70 helyen), az Oxfordi kutatócsoport bizakodása és optimizmusa a leginkább figyelemre méltó, mivel a tudós-csoport szakmai hírnevéhez nem fér kétség és még a brit egészségügyi miniszter, Matt Hancock is elismerően nyilatkozott eddigi munkájukról.

sarah_gilbert.jpg Dr. Sarah Gilbert, a vakcinát kikísérletező orvos-csoport vezetője [forrás: thetimes.co.uk]

Ami azt illeti a vakcinára valóban óriási szükség lenne, mert a mai napig (április 12-ig) világszerte 1,8 millió ember fertőződött meg a SARS-CoV-2 vírussal és 109 ezer ember halálát okozta a COVID-19 megbetegedés. A fertőzöttek közel egyharmada amerikai, és az elhunytak 65% -a is alig négy országból kerül ki, ezek: USA, Spanyolország, Olaszország, Franciaország. A legsúlyosabb helyzet mára az Egyesült Államokban alakult ki, ahol naponta 30 ezren fertőződnek meg és 2 ezer a napi halálozási szám. Az amerikai megbetegedettek és elhunytak 30%-a egyetlen nagyvárosba összpontosul: New Yorkra. (A közel 9 milliós amerikai metropoliszban kritikus a helyzet: a városban naponta elhalálozó 800-900 ember katasztrofális közállapotokat eredményez.)

A vakcinával való késlekedés tehát, minden hét elvesztegetésével újabb 600 ezer ember megfertőződését és újabb 44 ezer ember halálát okozza. (Jelenleg világszinten hetente ennyi embert érint a járvány, a Föld összes országában.) Ugyanakkor tény, hogy eddig minden járvány esetében legalább egy év (rosszabb esetben 1,5 év) kellett a forgalmazás és tömeggyártás előkészítéséhez. Nagy kérdés, hogy ilyen súlyos vészhelyzetben, mint ami most van, tudnak e gyorsítani a kutatási és előkészítési procedúrákon. Márpedig Anglia meglehetősen nagy bajban van: az Egyesült Királyságban az elmúlt 3 napban drasztikusan emelkedett mind a fertőzöttek, mind elhunytak száma: április 9-én 4344 új fertőződést és 881 elhalálozást rögzítettek, majd április 10-én 8681-re ugrott a megbetegedettek száma (és 980-ra az elhunytaké), végül tegnap, április 11-én 917 elhalálozásról szóltak a hírek. A 900 feletti napi elhalálozás Európában eddig csak Olaszországban és Spanyolországban fordult elő (illetve 3 esetben Franciaországban is).

Ha azonban szeptembertől Anglia gyártani kezdi a vakcinát, megkezdődhetnek végre a szigetországban a védőoltások és a járvány néhány hét alatt megállíthatóvá válik. Kérdés azonban: hogyan és mikor jut el az oltóanyag a Föld többi országába? Hogyan oldják meg a finanszírozást, melyik ország kinek, hogyan és mennyit fizet majd? És a legfőbb kérdés: mikorra kerül hozzánk, Magyarországra a vakcina?

Jelenleg Magyarországon már naponta százas nagyságrendben fertőz a vírus és a halálesetek száma is emelkedik. Tegnap (április 11-én) 120 új fertőződést és 8 újabb halálesetet regisztráltak. (Így már 1410 a fertőzöttek és 99 az elhunytak száma.) Sokan bíznak a járvány nyári csökkenésében, mivel a nagy melegre rosszul reagál a koronavírus (erre utal, hogy Afrikában jóval kevesebb a fertőzött, mint a hűvösebb égöv országaiban). Ám sajnos ez nyilván nem megoldás. Valódi javulást a lakosságban tömegesen elvégzendő védőoltásoktól remélhetünk. De az oxfordi oltóanyag eljut e hozzánk még az idén? 

Szavazás 2826 voksnál (11 300 látogatásnál): a szavazatok 61,75%-a szerint 6 hónapon belül véget ér a koronavírus járvány Magyarországon és 38,3% szerint tart majd ennél tovább.

*** 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg

72 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr9815607372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

illaim 2020.04.12. 12:08:30

A blog csak az angol vakcinával foglalkozik. figyelmen kívül hagyja a többi kísérleteket, és megoldáskeresést.
A pécsi egyetem által elkészített géntérképet a vírusról, a holland antitest kísérleteket, és sorolhatnám a többit is .
Tehát közel nem csak erre a vakcinára van utalva a Föld népessége!

Blog Újság 2020.04.12. 12:22:09

@illaim: Ez teljes mértékben így van! A Föld nem csak erre a vakcinára van utalva. (A cikk első bekezdésében is szerepel, hogy még számtalan helyen folynak vakcina-kísérletek. )És az is igaz, hogy a poszt valóban csak az oxfordi felfedezéssel és előrelépéssel foglalkozik. Ezúttal ERRE akartuk felhívni a figyelmet! Szerintünk ez most a legreményteljesebb! De mindegy honnan jön a megoldás, a lényeg: JÖJJÖN! :)

Control_ 2020.04.12. 14:23:26

Ha Nagy-Britanniában szeptember elején elkezdik oltani a lakosságot, akkor az USA -ba és Nyugat-Európába november-december során jut majd el a vakcina. Ide pedig talán jövő év elején (saccra úgy 2021 február körül).

Kovács Istvan 2020.04.14. 00:13:39

Jó cikk! Az oxfordi vakcina valahogyan elsikkadt a hazai médiában, pedig valóban ígéretes, főleg ez a szeptemberi határidő-dolog. Ez eddig a legközelebbi időpont, amit máig olvastam vakcina ügyben.

senkiember 2020.04.14. 01:23:14

Inkabb arra epitek, hogy jo fizikai kondicioban es egeszsegi allapotban legyek amikor majd elkapom, es nehany napos szenvedes utan bizakodva nezhetek a jovobe. Mas meg arra szamithat amire csak akar, brit tudosokra es okos nemzetmento politikusokra.

Tóbert 2020.04.14. 05:37:04

Az a baj lehet ez egy manipulacio is a hirekkel.Mar az is felmerult mikor lesz a hirben hogy melyik gyogyszerceg fejleszti aztan a tozsden kezdik venni a reszvenyeiket ki tudja mi mindig csak felinformaciokhoz jutunk.Mivel a cikkiro is csak atvesz innen onnan osszeollozott hireket.

Larrikin 2020.04.14. 06:21:59

A címben feltett kérdésre válaszolva, szeptember után október jön.

Ha lesz működő vakcina, a 'tömeggyártás' valószínűleg könnyen fog menni, főleg, hogy az előkészületek már most folynak. Minthogy a tömeges oltás is kihívást jelentő logisztikai feladat, elsőként feltehetően a veszélyeztetett csoportokat oltják, aztán apránként a többieket. A gyártás és terjesztés valószínűleg lépést tud tartani a kereslettel.

Fortress_ 2020.04.14. 07:26:25

@Arkadiai: Most 1500 a fertőzött és 3 hónap alatt ez 814 ezerre nőne (a cikk szerint legalábbis, amit ide linkeltél). Ez nem túlzás hangyányit?

Kivlov 2020.04.14. 07:27:16

Muhaha. És mivan, ha mégsem?
Így hosszú távon nem lehet élni. El kell fogadni, hogy van ez a vírus és visszatérni a normálhoz közeli társadalmi, gazdasági élethez.

sóhegy049 2020.04.14. 08:04:44

@Kivlov:
Hajrá, tedd, amit jónak látsz, gyakorlatilag semmi nincs megtiltva, csak elvben. Ja, 9-12-ig nem mehetsz a boltba? Ez túlélhető. Itt hagyták, hagyják eszkalálódni a vírust, lesz, ami lesz alapon.
Az eddigi tapasztalatom, mert naponta dolgom van a külvilágban, hogy sokan úgy beleszarnak, ahogy van.

Control_ 2020.04.14. 08:06:44

@Arkadiai: A 800 ezres szám júliusra erős túlzásnak tűnik. Még a spanyoloknál - olaszoknál sincs (és nem is volt) napi 9 ezres fertőzésszám.

sóhegy049 2020.04.14. 08:07:41

@Dev_:
Itt valamit elszámolt az ember? Bár a szűrés/tesztelés szám alapján akár el is lehet szállni, de ez zsíros szám...

odamondó 2020.04.14. 08:54:30

@Dev_: ezt mondhatod, ha a világ megállt és otthon retteg

@sóhegy049: szarjanak is bele. Pár hónap múlva az emberek felébrednek és rájönnek, hogy az otthon ülés után nincs hova visszamenni dolgozni. Ez lesz a valódi dráma nem a korona.

VT Man 2020.04.14. 09:21:00

Ironikus, hogy brit tudósok képesek vakcinát fejleszteni, ugyanakkor képtelenek a britannai lakosságot rendesen tesztelni és valós számokat produkálni.

nemecsekerno_007 2020.04.14. 09:50:08

Az Audinál újraindult a termelés Győrben. Aki parázik, az ülhet a karanténban szeptemberig. Csak legyen pénze is hozzá.

Fritz Gerlich 2020.04.14. 10:13:10

@VT Man: A kettőnek nincs köze egymáshoz. Az egyik tudományos munka (orvosok, kutatók által), a másik kormányzati (hivatalnokok, politikusok által).

midnightcoder2 2020.04.14. 10:19:39

@senkiember: Ha 20 éves vagy, akkor lehet erre építeni. Ha 50, akkor már nem tenném.

midnightcoder2 2020.04.14. 10:21:15

@Kivlov: "El kell fogadni, hogy van ez a vírus és visszatérni a normálhoz közeli társadalmi, gazdasági élethez. "
Ha máskor nem, hát majd a következő életedben. Szerencsés esetben nem svábbogárként.

sóhegy049 2020.04.14. 11:19:15

@nemecsekerno_007:
A C opció, hogy eldolgozgatok és nem nyúlok a tartalékhoz!
Nem csak 8-17-ig cégek alkalmazottai vannak, én eldönthetem. Akinél nincs tartalék és munkahely sem, megspékelve 3 gyerekkel és egy zsíros hitellel, (vannak egy páran) na ott lehet töprengeni.

nemecsekerno_007 2020.04.14. 11:25:26

@sóhegy049: Akkor hajrá, én is otthonról dolgozok X éve. A többieket meg szép lassan visszaengedik.

Exploiter 2020.04.14. 11:41:24

@midnightcoder2:

A mostani eu trendekből az látszik, hogy azt a vonalat keresik, hogy lehet úgy közel normális életet élni, hogy be kellene áldozni túl sok embert.

A jelek szerint a kevés hulla és nagyon nagy gazdasági visszaesés, versus a nagyon sok hulla és kicsi visszaesés közé lőnek, ami a gyakorlatban sok hulla és nagy visszaesés lesz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.04.14. 12:28:18

@Kivlov: Csak térjél vissza! Viszont nehogy reinkarnálódj!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.04.14. 12:29:24

@nemecsekerno_007: Mi is van azzal hogy csak ballib kormányok vesznek fel hitelt?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.04.14. 12:31:08

@VT Man: Mi köze a kettőnek egymáshoz? Az egyik tudományos csúcsteljesítmény a másik kormányzati munka.

dare 2020.04.14. 12:42:14

Engem jobban foglalkoztat az, hogy mi lesz addig.
Már most rengetegen azon agyalnak, hogy bezzeg a svédek, mi miért vagyunk ilyen hülyék, páran meghalnak és, mi van akkor, rúgjuk be azt a rohadt motort és dübörögjünk ezerrel.
Miért nem ez történik?
Mert az országok látják mit bír el az egészségügyük.
Ha sok a beteg, akkor sok lesz ellátás nélkül, ha kevesebb, akkor lehet mindenki kap ellátást.
Ezért korlátozó intézkedéseket kell bevezetni a járvány kezelése érdekében.
Ezt hol szigorúbban, hol kevésbé drasztikusabban oldják meg a kormányok.
Ezek az intézkedések azért szükségesek, mert ezek nélkül az egészségügyi dolgozók a világból kiátkoznák az összes politikust. :D
Meg persze azért, mert így rövid időn belül kontrollálhatják a vírus terjedését, ami után a gazdaság egy része újraindulhat.
Nem a turizmusra és a vendéglátásra gondolok elsősorban, hanem olyan ágazatokra, amelyek működése szabályozva működhet mindaddig, amíg nincs meg az ellenszer a vírusra.
Ez nem sok idő, 1-2 hónap, és a gazdaság egy része pöröghet, csak annyi a lényeg, hogy az esetszámokat minél alacsonyabban tartsák.
Ha újra növekszenek a számok, akkor újra korlátoznak majd rövid ideig, és ezt a húzd meg, ereszd meg játékot addig fogják csinálni, amíg nem indulhat el teljes gőzzel az összes ágazat újra.
A cél az, hogy a gazdaság is működjön valahogy, és a betegek száma is alacsonyan maradjon.
Ezt csak úgy lehet elérni, ha a vírus kezdeti szakaszában korlátoznak, majd fokozatosan felengedik a korlátozásokat egészen addig, amíg csak lehetséges.
Ha ezek után elszabadulna a vírus, akkor drasztikusabban kell korlátozni, akkor már jöhet a tilalom, de amíg ez nem történik meg, addig elég a polgárok felelősségérzetére alapozni.
Ahogy látom a hírekből a nyájimmunitás kicsit nehézkesen fog kialakulni, ezért aki csak erre alapoz, az kerülhet még nagy kalamajkába, viszont ez a húzd meg, kicsit ereszd meg módszer míg nincs meg a vakcina, addig ez működhet.

A járvány lehet még 1 évig is fog tartani, ki tudja mikor lesz rá meg az oltás, viszont a szigorúbb korlátozások nem tarthatnak egy évig, max 1-2 hónapig.
Szükség lesz persze több gazdasági ágazatnál tartani a korlátozásokat kicsit keményebben, de az élet egy teljes évig nem állhat le.
Tehát szigorítani fognak, enyhíteni fognak, és ezt addig fogják csinálni, amíg a "brittudosók" nem postázzák a receptet.
Ez reális forgatókönyv, az engedjük el a vírust, mert csak öreg krónikus betegek halnak bele, az nem az.

springbok 2020.04.14. 13:10:53

Ez a vakcina gondolom inkabb az 50+ korosztalynak szol.. En a gyerekeket biztosan nem oltatom be, vagy koteleznek majd ra? Foleg nem egy ilyen sebteben osszerakott oltoanyaggal, 3 honap teszteles utan.
Nagymamit , nagypapit elkuldjuk oltasra, es aztan remeljuk a legjobbakat. Nagyon remelem karacsonyra vegre osszeulhet a csalad..
Egyebkent kozben haladnak gyogyszer tesztelesevel is, ami azoknak segit akik eppen megfertozodtek a virussal es a gyogyszer segit legyurni a virust komolyabb tudogyulladas vagy korhazba kerules nelkul.
Csak hat a szeptember kicsit messze van, addig mi lesz?
Mert ha az 50+ korosztaly nem mozoghat szabadon, az kinyirja a turizmust pont a nyari szezonra. Ok adjak legalabb az 50% a vendegeknek.

midnight coder 2020.04.14. 13:21:38

@springbok: A turizmust felejtsd el erre az évre. Amúgy az átlagpolgárnak pénze sem lesz rá.

Emmett Brown 2020.04.14. 14:21:31

@dare: két dolog között kell egyensúlyozni: halottak száma/1M fő, és a gazdasági visszaesés mértéke. A kettőt együtt nem lehet alacsonyan tartani.

Emmett Brown 2020.04.14. 14:27:59

@Control_: az 3 hónap múlva van egy exponenciális görbén. Még senki sem tart ott. New York másfél hónap után hol tart?

comblog 2020.04.14. 14:38:43

Most a legnagyobb probléma az, hogy a nyugati embereket/országokat meg minket is felkészületlenül ért a járvány.
Nincs elég maszk, kórházi felszerelés elég ágy, az emberek nem tudják mit célszerű tenni stb.
Viszont miután feltöltik a készleteket, jobban rákészül az egészségügy sok értelme nem lesz fenntartani a jelenlegi állapotokat mert többet árt mint használ, hiába nem lesz még oltás.
Azaz az emberek többsége jó eséllyel hamarabb vissza fog tudni térni a korábbihoz hasonló életéhez mint az oltás megérkezik.
A turizmus, rendezvényipar stb. nem, de a legtöbb helyen vissza lehet térni a munkához, persze megfelelő védőfelszerelésben. Bizonyos dolgok meg sosem lesznek olyanok mint volt.
Hiába lesz oltás, a járványok gyakorisága az urbanizációval arányban nő, és ami jó lesz erre, lehet nem lesz jó másra ami szükségszerűen jön.
Viszont teljesen más az amikor szükség esetén mindenki elő tudja kapni a maszkot stb. a ládafiából, tudja és elfogadja hogyan kell távolságot tartani idős rokonaitól ismerőseitől, ha olyan a munkája tud otthonról dolgozni mert megvan hozzá a technikája és az infrastruktúra stb.

Egy időben nagy politikusi szólamok voltak az egészségügyben lévő kihasználatlan kapacitásokról. Most majd ez is változni fog. Ha vannak kihasználatlan kapacitások az jó dolog. A németek ezt jól csinálták, náluk volt elég tartalék. Nálunk szinte semmi, ezért volt ez a nagy hirtelen leállás.
Jobban fel kell és lehet is erre készülni és akkor nem kell majd annyira várni a vakcinát, ami remélhetőleg inkább előbb mint utóbb jön. Addig is vsz. a járványra felkészültség arányában lazítani fognak, mert a totális leállás többet árt mint használ.

Célkereszt 2020.04.14. 14:46:08

Én már megrendeltem az oltást az aAiexpressen.

Célkereszt 2020.04.14. 14:46:55

@Célkereszt: Hülyéskedtem. El ne higgye valaki.

dare 2020.04.14. 14:47:08

@Emmett Brown: De, csak a kezdeti szakaszban.
Azért ezt a módszert alkalmazzák, mert ez a legcélszerűbb.
Minél hamarabb lecsökkenteni a fertőzöttek számát, és azt alacsonyan is kell tartani.
Ha nem sikerül, akkor ismétlés a tudás atyja.
A gazdasági visszaesés elkerülhetetlen, aki ezt meg tudja oldani a korlátozásokkal együtt, az egy zseni.
Nem is ez a cél.
A cél az, hogy kevés legyen a fertőzött, közben az ipar és a mezőgazdaság is újra termelni tudjon mindaddig, amíg nem lesz újra megint felfutása a vírusnak ( reméljük nem lesz, de ez túl sok mindenen múlik).
A tudós urak míg nem dobják piacra a vakcinát, addig valahogy a vírust kezelni kell.

dare 2020.04.14. 14:48:15

@dare: Pontosabban nem, nem lehet a kezdeti szakaszban, rosszul írtam

Kivlov 2020.04.14. 15:38:41

@Dev_:
Visszatértem. Sőt, el se hagytam. :D
Az AUDI is újrakezdi a termelést, amit eleve hülyeség volt leállítania.

Te meg remélem, majd finanszírozod a turizmus, vendéglátás, szolgáltatóiparban munkanélkülivé lett emberek segélyeit. :D

sóhegy049 2020.04.14. 15:55:13

@dare:
Itt a fék behúzása és kieresztése, tér-időben még bonyolultabb, mint egy atomerőműnél a moderátorok szabályozása! :-) Ott van ugyebár egy eljárásrend, itt meg semmi... ;-)
Regelni kellene mindenkit, aki így-vagy úgy, de túl van rajta, mert ők már elvben immunisak és elvben már nem fertőznek. Ezt a TB rendszerén lehetne is intézni. Akarni kellene?

Emmett Brown 2020.04.14. 15:59:57

@Kivlov: pont azt kellene finanszírozni, hogy ezek NE legyenek munkanélküliek (illetve minimalizálni a számukat, ammenyire lehetséges)

dare 2020.04.14. 16:06:39

@sóhegy049: Ezt fogják csinálni az országok zömében.
Azért fogják ezt csinálni, mert ezt a módszert találták ki rá tőlem, és tőled is okosabb szakemberek.
Biztos van 1000 más féle megoldás, de a sok "hülye kormány" ezt fogja majd alkalmazni.
Az elvben immunisak, azok valóban csak úgy immunisak.

Kivlov 2020.04.14. 16:28:03

@Emmett Brown:
Így van. Ezért nem kell leállítani a gazdaságot egy vírus miatt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.04.14. 16:28:51

@Kivlov: Mert te jobban tudod mint az Audi, ugye? Egy autógyártási top menedzsert tisztelhetünk benned, vagy csak egy okoskodó faszt? Bennem megfogalmazódott egy válasz. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.04.14. 16:31:53

@Emmett Brown: Az a baj hogy a gazdasági visszaesés halottait nem lehet számszerűsíteni. Mert a kettőt szembe kellene állítani!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.04.14. 16:33:45

@nemecsekerno_007: Elég feltennem egy neked cikis kérdést és máris "elsűlyedsz"? :-))

nemecsekerno_007 2020.04.14. 16:45:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A pénzosztógépekre gondolsz? Mi lenne?! Szerencsére nekik nem osztottak lapot.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.04.14. 16:46:55

@nemecsekerno_007: Nem, a süket dumádra hogy csak a ballib kormányok vesznek fel hitelt.

midnightcoder2 2020.04.14. 16:47:20

@Kivlov: "Az AUDI is újrakezdi a termelést, amit eleve hülyeség volt leállítania."
Ja. Igaz, hogy a kicsi kínaiak nem szállították az alkatrészeket amik kellettek volna a gyártáshoz, de Pl. kártyázni igazán bejárhattak volna a melósok.

nemecsekerno_007 2020.04.14. 16:49:52

@Emmett Brown: Ezért kell visszaküldeni őket dolgozni. Vagy te majd finanszírizod?!

Emmett Brown 2020.04.14. 17:01:17

@nemecsekerno_007: most nem azt kell támogatni aki tud melózni, hanem azokat, akik nem, hogy a többieknek is maradjon melójuk.

sóhegy049 2020.04.14. 18:29:46

@dare:
"Azért fogják ezt csinálni, mert ezt a módszert találták ki rá tőlem, és tőled is okosabb szakemberek.
Biztos van 1000 más féle megoldás, de a sok "hülye kormány" ezt fogja majd alkalmazni."
-
Majd meglátjuk, hogy ilyen Káslerek hogyan fogják ezt kezelni?! Nem az elvvel van a baj, hanem a sok hibapontjával és a dilettantizmussal.

dare 2020.04.14. 18:38:54

@sóhegy049: Igaz, az elmélet és a gyakorlat az nem mindenhol ugyanúgy fog működni.

nemecsekerno_007 2020.04.14. 18:49:32

@Emmett Brown: Alapvető szemléletbeli különbség van köztünk. Előbbe menjen vissza dolgozni minél több ember, utána aki marad azt lehet segélyezni egy ideig. Esetleg közmunka. Utána őket is minél előbb vissza kell vezetni a normál munkába. Ha csak segélyeznénk kb. fél év alatt csődbe mennénk.

Emmett Brown 2020.04.14. 19:49:56

@nemecsekerno_007:

hova a megmeredt faszba menjen vissza dolgozni az, akit már ki is basztak például a turizmus-vendéglátásból a munkaadók (mert nem a Felixben dolgozik)? Meg akinek becsődöl a melóhelye 2 hónapon belül? Ha itt nagy szopás lesz, az azért lesz, mert ha beindul a munkanélküliségi spirál, úgy csökken a fogyasztás, és így más szektorok is elkezdik beszopni.

sóhegy049 2020.04.14. 20:08:13

@Emmett Brown:
Egy helyi Fideszes hírblog (agitprop) már a hazai turizmuson töpreng! :-) Addig OK, hogy le nem lehet állítani mindent. SZVSZ elsőként a mezőgazdaságot kellene talpon tartani, mert zabálni csak kell és ezzel minden állam így van, tehát importban nemigen nyerő gondolkodni. Ehhez jön még az élelmíszer feldolgozó ipar, mert még mindig zabálni kell valamit és az import itt sem lesz hosszútávú befutó. A tartós fogyasztási cikkek eddig sem érintettek, tehát, ha valamire nem volt szükségem, azt nem vettem meg. Az, hogy mennyi embert vág ez haza? Nem csak annyit, mint amennyi munkanélküli lett. Ennyit már nem lehet segélyen tartani, főleg egy olyan országban, ahol a tesztelést azért nem akarják elvégezni, mert pénzbe kerül? Mindemellett "felháborít", hogy még mind a mai napig pofátlanul olvasom, hogy a "haverok" még mindig kapnak, megy a politikai adok-kapok? Körvonalakban követem a világ eseményeit, de nem tudom, hogy hol van még egy ilyen kormány, aki még most is kampányol.

]{udarauszkasz 2020.04.14. 20:08:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Most mindegyik kormany vesz fel hitelt. Az osztrak is, pedig az nagyon nem "ballib."

]{udarauszkasz 2020.04.14. 20:19:04

Emmett Brown nak igaza van.
Ehhez annyit fuznek hozza, hogy ilyen manapsag, hogy "tartos" fogyasztasi cikk nem letezik. Jopar eve jaratom a szamat, illetve a billentyuzetemet arrol, hogy betervezett amortizaciora epulo, szemetet gyarto termeles, karoltve a just in time rendszerrel, raktarozas nelkul az elso alkalommal, amikor szakadozni kezdenek az ellatasi lancok, ossze fog omlani. Ha par evre kiesik par kulcsfontossagu termelesi lancszem, porogni fognak az evtizedek visszafele az oran, es ha ez mondjuk 20 evig eltart, akkor gyakorlatilag egy uj kozepkor jon el. Marpedig azert, mert az egvilagon semmi, amit a mai technika letrehozott, nem marad mukodokepes 15 evnel tovabb, foleg nem alkatresz utanpotlas nelkul.
Nalam most itt van tolton egy 6310i Nokia telefon. 17 eves, tegnap reggel vettem le a toltorol, ma tettem fel ujra, ugy, hogy meg van benne cucc boven. Pedig nyomkodtam, belekoltoztettem a nevjegyeimet, csengohangot, stb. 17 ev mulva egy mai androidos telefonbol maximum a ritkafoldfemeket lehet kitermelni, es ez igy lesz a legtobb hasznalati targgyal, beleertve a mosogepeket, autokat, porszivot, szgepeket, stb.

Argus_ 2020.04.14. 20:36:48

A szavazatok 62%-a szerint legkésőbb októberre vége??? Optimisták az emberek. (Az az 1700 ember mindenképp, aki igy szavazott).

Fritz Gerlich 2020.04.14. 20:41:46

@Arkadiai: Nyárnál előbb tetőzik, június körül. Majd szinten marad és lassan csökkenni fog. De el nem tűnik, amíg nem kezdik oltani a lakosságot.

sóhegy049 2020.04.14. 21:13:33

@]{udarauszkasz:
A felfokozott pénzhajhászás, hogy manapság minden egy hulladék legyen. Ez legfőképp érvényes az elektronikai cuccokra, azon belül is tömegcikkekre, de nincs is már igény egy normális erősítőre, pl... A telefonok, ha ki is bírnák, ott tesznek róla, hogy ne tudd frissíteni. Az autók is egy rakás szarok. Kilométerben kíváncsi vagyok, hogy mikor hullanak szét? A felújítás ezeknél már nem opció. Egy kicsit visszább kellene mindenhol ebből venni, mert kizárt, hogy szükség lesz ennyi szemétre.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.04.14. 21:25:23

@Emmett Brown: Az idióta @nemecsekerno_007: -t csak szívatni érdemes, a sötét fejébe nem gyújt fényt semmilyen érv.

]{udarauszkasz 2020.04.14. 21:43:24

@sóhegy049: a regi nokiak, 5110,6110,6210,6310,6310i meg ma is telefonok. Dizajnban se retrok, max tudasban. De pl. az enyemmel lehet villogo smst kuldeni, habar azt a mai telok nem ertik. De telozni, smst irni akkor is lehet veluk, ha az allami kemkedesveszely miatt az okostelokat hanyagolni kell, sot, faxot, kodolt uzenetet is kuldenek, bemerni GPS hijan csak hozzavetolegesen lehet oket. Ha megis esetleg IMSI Catcherrel esnek neki, a mikrofonba meg mindig be lehet tolni egy PSK31, PSK63 tavirokodot, amit offline tableten, laptopon kodolunk, dekodolunk. Sot, ezt meg egy teszkos vokitokival is lehet. (sot, azzal talan meg jobb is, mert annak a majkja nem viszi at a titokban raultetett ultrahang parancssorokat, 3-4 KHz savszelessegen nem is lehet:P)

szobatars 2020.04.14. 22:09:21

@Dev_: Itt holnapra 36,000 fertőzött lesz, ezért kell már holnapra ennyi ágy

Fortress_ 2020.04.14. 22:43:34

@szobatars: 36 ezer fertőzött holnapig? Az USA -ban vagy?

apro_marosan_petergabor 2020.04.14. 22:56:06

Az idézett 800e fertőzött jóslattal valami nem stmmel.
Most azt tartják, hogy a kimutatott és a lappangó fertőzöttek aránya kb. 1:10 hez. 800e kimutatott fertőzött 8.000.000 összfertőzöttet jelent, ami gyakorlatilag a teljes magyar lakosság átfertözöttségét jelenti, ami nyilván nonszensz, mert ebben az esetben újabb fertőzés nem tudna generálódni, azaz a járvány pillanatok alatt megszűnne magától...
Másrészt kissé ijesztő a jóslat. Megint a jelenlegi vélemény, hogy minden 6. igényel komolyabb kezelést. Ebben az esetben ez 133e beteg kezelésést jelenti (nem nagyon fog menni...), akiből nem tudom hánynak szükséges lélegeztető gép. Emellett 3%-os halálozást feltételezve ez 24e halottat jelent 2 hét alatt... Ezt nálunk rosszabb helyzetben lévő, jóval népesebb országok sem "tudták" produkálni. Jelenleg a napi új fertőzöttségi arány néhány százalék, ebből nevlószínüsíthhető a jelenlegi rendelkezések mellet a 800e. Már csak azért sem mert a 60 év felettiek száma kb, 2,3M, rájuk fokozottan vigyáznak.
A feltételezett szám talán akkor jött volna ki, ha "szabadjára" engedték volna a járványt.
Azaz tartani kell a jelenlegi szigurúságot, vagy növelni, s akkor ez nem lehet így.
Viszont kétségtelen elnyúlhat a járvány ebben a tempóban vakcína megjelenéséig, vagy jelentősen emelni kellene a szigorúsági (karantén) szintet, hogy a járvány hamarabb leálljon, ez viszont gazdaságilag talán nem megy..

sóhegy049 2020.04.14. 23:28:58

@]{udarauszkasz:
Nekem ne mond! 5110 és 6110 is van még, működő és a mai napig egy N95-öt ütök! A klf PSK-ra... Anno nyomtan én is ezt azt át rajtuk, de még annyit, hogy a 4 pol. 3,5 Jack bedug és máris nem volt mike! :-) Melózni MotoTRBO párt használok, egyedi algoval, aberrál shifttel, még arra is random DCS. :-) A freebander meg nyomkodhat. :-)
-
A lényeg, hogy csessze mag a túltolt technika!

springbok 2020.04.15. 08:39:38

@szobatars: es tenyleg "kidobjak" a korhazbol a vegso stadiumos illetve sulyosan serült rehabilitaciot igenylö betegeket, hogy legyen 36e szabad agy a kb 2 ezer lelegeztetö melle. Mindezt ugy, hogy a szomszedos nagyjabol hasonlo lakossagu ausztriaban mindössze 13e fertözöttig jutottak el , kb 2 ezer ember szorult ebbol korhazi kezelesre, es mara több a gyogyult mint az uj fertözött. Valaki el tudja mondani miert kell felszabaditani ennyi agyat..? Nem vagyok jarvanyügyi szakertö vagy orvos, de a matekhoz valamennyit ertek, ezt igy nem ertem...

comblog 2020.04.15. 10:09:38

@springbok:
A 2 ezer lélegeztető az a kezdetben meglévő szám volt, azóta már jópárat vettek ill. csúcsban 8 ezerrel számolnak. Mivel akit már éppen levettek ill. még éppen nem tettek rá szintén kórházi kezelésre szorul a tényleges ágyigény simán lehet ennek a háromszorosa is ami azért már nincs messze a 36 ezres számtól.
Ha úgy nézzük, hogy jelenleg jóval 5% felett van a halálozási arány akik feltehetően rövidebb-hosszabb ideig voltak lélegeztetőn ill. vannak akik meg is gyógyultak nem teljesen irreális a nagyságrendileg 10% körüli gépigény.
Ha ezt elfogadjuk, akkor nagyságrendileg a járvány csúcsánál 80e aktív beteggel számolnak. Ez vsz. egy pesszimista szám, de ha belgiummal hasonlítjuk magunkat (lakosságban kb. hasonlítható, zsúfoltságban már kevésbé), ott most jelenleg ennek a harmadánál tartanak.
Ami miatt ez vsz. egy nagyon pesszimista forgatókönyv (ill. nem túl reális is mert ennyi ágyhoz nincs megfelelő képzettségű személy sem) az a nagyobb városok és kisebb települések közti izoláció. Lényegében nem túl valószínű, hogy a járvány csúcsa egyszerre következzen be mindenütt (elég csak a fertőzöttségi térképre nézni).

Azaz ebben a számokban van egy adag túlkompenzáció is (nem ok nélkül) ill. fejetlen rohanás is.
Valahol ugyanez történt az iskolák bezárásánál is. Totál felkészületlenül egyik pillanatról a másikra, holott lehetett volna szakaszosan, nagyvárosok középfokú intézményeitől haladva a kistelepülések általános iskolái felé (azaz a sokat utazó gyerekektől a helyben maradóak felé haladva). Közben meg lehetett volna az addigi tapasztalatokat a következő lépésekben használni.
Ami viszont árnyalhatja egy kicsit ezt a képet, hogy nem nagyon ismert mennyi idő kell, hogy a kiürített kórházak fogadni tudják a betegeket. Lehet e-miatt van a kapkodás, mert ezekbe az intézményekbe embereket, felszereléseket kell mozgatni ill. lehet kisebb átalakítások is kellenek.
süti beállítások módosítása