Star Wars: Skywalker kora - újranézve járvány-magányban

2020. március 30. 14:28 - Blog Újság

A járvány miatti otthon ücsörgés, házba vagy lakásba zárkózás és elszigeteltség kreatívvá teszi az embert a szabadidő eltöltése terén. Ez az én esetemben bizonyos filmek újranézését jelenti (egyelőre). /Aztán lehet, hogy idővel a hátsó-kertből a versailles -i park másolatát készítem majd el, ha elhúzódik a dolog./ A legújabb filmes "kiszemeltem" most a Skywalker kora lett, melyet annak idején a legelső premier-bemutatón láttam a moziban ám most újra megtekintettem (letisztult lélekkel, tabula rasa-t csinálva). 

skywalker_kora1.jpg

Az első benyomásom a IX. Star Wars epizódról három hónappal ezelőtt (decemberben) nem volt éppen elragadtatott; sőt kimondottan közepes színvonalú produkciónak éreztem. Most viszont igyekeztem mindenfajta előítélettől mentesen leülni a képernyő elé, arra koncentrálva, hogy élvezzem mindazt, amivel J.J. Abrams "megkínál". Ami azt illeti, most hangyányit cizelláltabb módon, az apróságokat is észrevéve sikerült eltöltenem a vetítési idő 155 percét.

Számomra egy Star Wars produkcióban 4 dolog fontos: a történet élvezetessége (hiteles, logikus, átélhető jellege), aztán a jelenetek látványossága (űrcsaták, fénykard harcok ... stb), majd a karakterek-szereplők játéka (hiteles legyen és színes) és végül a helyszínek fantáziadús megjelenítése. Kezdjük ez utóbbival. 

Összesen nyolc helyszín bukkan fel a filmben: az Exegol bolygó (a sith lovagok ősi "fészke" [melynek zárójelben jegyzem meg: nekem nagyon bejön az elnevezése]), aztán az Ezeréves Sólyom, az Ajan Kloss dzsungelbolygó (a felkelés átmeneti központja, mely a VI. részből az Endort idézi), a Pasaana sivatagbolygó, a Kijimi bolygó, egy birodalmi Végső Rendbeli csillagromboló, a Kef Bir bolygó (a lezuhant Halálcsillag maradványokkal) és végül az Ahch-To bolygó, ahol a Last Jedi cselekményének jelentős része játszódik a visszavonult Luke -kal. Ezek közül öt tekinthető vadonatúj bolygó-helyszínnek (kettő űrhajókon játszódik, egyet pedig már láttunk korábban, az Ahch-Tó -t). Az 5 helyszínből pedig csak az Exegol és a Kef Bir tudott lenyűgözni, hiszen a Ajan Kloss szimpla erdőbolygó, a Pasaana egy natúr sivatag, a Kijimi -ből pedig alig látunk valami (csak valamiféle hóeséses városrészt).

skywalker_kora2.jpg

A Kef Bir azért érdekes, mert a viharos óceánba zuhant Halálcsillag-roncson, hatalmas hullámok előtt, baromi látványos fénykard-párbajt láthatunk, mely tényleg bejöhet a mozgalmas jelenetek kedvelőinek. Sőt újranézve még inkább cool az egész. Végre találtak egy olyan hátteret, mely előtt ütős egy ilyen összecsapás (az utolsó ilyen a Mustafar láva-bolygó volt a III. epizódban). Az Exegol a másik látványos helyszín: a film utolsó 40 perce itt játszódik (leszámítva a pár perces zárójelenetet). Lenyűgözőek a 40-50 méter magas rejtélyes szobrok, a titokzatos kőbarlangok és az egész titokzatos monumentalitás, amit a hely áraszt. Baljós, fenyegető, sötét, pont ahogyan a gonosz sith-ek gyülekező-helyét elképzelhetjük. Ennyit a helyszínekről: sajnos közepes a végső mérleg, két izgalmas bolygó a nyolc színtér között.

skywalker_kora_exegol.jpg

Ami a történetet illeti (a 4 szempontból a másodikat): sajnos sok sebből vérzik. Bár kapunk négy nagy meglepetést (aki netán még nem látta a filmet, az most ugorja át ezt az egész bekezdést): az egyik, hogy az uralkodó életben van (vagyis túlélte a VI. részben a Halálcsillagon a 100 méteres zuhanást és az azt követő 30 évet), a második, hogy Rey nem más, mint az uralkodó fiának a gyermeke (vagyis Palpatine unokája), a harmadik, hogy Hux tábornok a felkelést segíti titokban (vagyis áruló) és végül a negyedik: Kylo Ren átállása a legutolsó pillanatban. Ezek nem rossz meglepik, csak éppen túl hamar süti el őket Abrams (kivéve Kylo Ren átállását). Ráadásul Hux alakjával méltatlanul bánik: bár a Last Jediben a figura kiemelt helyet tölt be a legfelső vezetésben, itt csak másodhegedűs és csupán egyetlen tábornok a sok közt. (Helyét Pryde tábornok foglalja el.) Az alapsztori amúgy egyszerű: a felkelők megtudják, hogy az uralkodó él és megpróbálják felkutatni, hogy megöljék. Ennyi. Mellékszál Rey és Kylo Ren kapcsolatának furcsa alakulása: többször megküzdenek egymással, míg végül Leia halála után Kylo Ren átáll a felkelés oldalára és Jediként hal meg, (megmentve Rey életét). Ami gáz: hogyan élhet az uralkodó? miből és kik építik meg a sok ezer hajóból álló birodalmi csillag-flottát? hogyan tud egyetlen romboló megsemmisíteni egy egész bolygót (a Kijimit)? mibe ha bele Kylo Ren? hogyan tud Palpatine az ujjaiból kiáramló energia-nyalábokkal felkelő űrhajókat blokkolni, mikor erre soha korábban nem volt példa ... stb, stb. Még vagy tucatnyi egyéb logikátlanság. A sztori tehát gyengécske, lényegesen jobb történettel is előállhattak volna a Disney agytrösztjei.

skywalker_kora4.jpg

A maradék két szempont a látványvilág és szereplők. Ami a látványt illeti, a szélsőségek jellemzik a Skywalker korát, vagyis például a helyszínek meglehetősen szimplák (ahogyan erről más esett szó), viszont néhány scene kimondottan ütősre sikeredett. Nekem tetszett például a legelején az Ezeréves Sólyom menekülése a tiefighterek elől (bár a fénysebességgel való "szökellés" egyértelmű b@romság), vidzont szintén jó volt a Pasaana bolygón a sivatagi rally a  száguldó siklókkal és a repkedő rohamosztagosokkal, illetve Rey akciója a feléje száguldó Kylon Ren-vadászgép ellen. Végül tetszetősnek találtam a Kef Bir bolygón látható fénykard párbajt is Rey és Kylo Ren között. Az végső Exegolos jelenetsor - melyet J.J.Abrams a film csúcspontjának szánt - szerintem nagyon félrement, leszámítva a bolygó megjelenését (ami viszont tényleg nem rossz).

Ami a szereplőket illeti: a harmadik trilógia szereplőgárdája voltaképp nem rossz, a kérdés csak az, hogy a három legújabb fejezetet összehasonlítva, a IX. epizódban mennyire remekeltek a főbb karakterek az előző két epizódhoz képest? Nos, szerintem a legtöbb esetben túlszárnyalták a nyolcadik fejezetet, de többnyire alig haladták meg a hetedik epizódban nyújtottakat. Ha a karaktereket nézzük, személyes kedvencem Poe Dameron alakja (Oscar Isaac), aki a IX. részben kiemelt szerepet kap (voltaképp a felkelés vezetőjévé válik), Isaac pedig jól hozza a figurát. Érdekes karakter Rey is és a legújabb fejezetben Daisy Ridley kimondottan kitesz magáért, akárcsak Adam Driver, mint Kylo Ren. (Bár a gyengébbnek tekinthető Last Jediben ő kivételesen nagyobbat alakít.) Aki most gyengébb picit, az John Boyega, bár tény, hogy maga a karakter is kissé hátrébb szorul. Összességében a szereplők alakításaival nincs bajom (azzal együtt, hogy azért tegyük hozzá: egy Star Wars moziban szerepelni nem éppen a színjátszás magas iskolája).

skywalker_kora5.jpg

Összegezve: a Skywalker kora egy közepes színvonalú Star Wars film (másodszor vagy akár harmadszor is újranézve), mégis remek szórakozás, ha valaki igazi hard-core rajongó (like me) és a kifejezetten élvonalbeli részeket már ezredszer is megnézte. (Nálam az élvonalat a három klasszikus rész jelenti plusz a Revenge of the Sith és a Rogue One.) Ha tehát a időnként ránk tör - például most a kijárási korlátozás (vagy netalán egy esetleg otthoni karantén) miatt - a Csillagok háborúja epizódok újranézése, a Skywalker korát se felejtsük ki (az erős középmezőnyből), mert néhány jó jelenete miatt megéri az újranézése.

*** 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr3015572950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandiras2 2020.03.31. 19:16:57

"ha valaki igazi hard-core rajongó"
Olvastam az összes könyvet, egy részük polcon is van, valamint valamennyit online betoltam a csak angolul megjelent cuccokból. Már ami a Legends-et illeti.
Ez az új...katasztrófa bevonul a filmtörténelembe. Hogyan kell egy sikeres frencsájzt kivégezni a polkorrektség, és a WOKE oltárán. Mert ideológiai film lesz akkor is , ha tönkremegyünk bele, a rajongók meg le vannak szarva.
Az eredeti trilógia premiere után 20 évig folyamatos figyelem és igény volt a rajongók részéről. Jöttek a könyvek, Thraws, majd az igényt végre észrevévén a 3 előzmény film. Na az eredetihez képest elég gyenge lett, de az új trilógiához képest mestermű. Voltak vele problémák, de látszott, hogy Lukas próbálkozik, és mert újításokkal kísérletezni. És a szekér ment tovább. A rajongók további 2 évtizedig vitték a hátukon a showt, fogytak a könyvek, figurák, játékok, és a Didney, meg a modern, progresszív feminista vezetése meglátta az esélyt a társadalom további indoktrinálására.
A többi történelem. Az USA legnagyobb játék áruháza belebukott a játékok és figurák előrendelésébe, ahogy az új mercsöndájz megrohadt a Toys'rUS polcain. A rajongók háborogtak, de ki lettek oktatva, hogy ők csak toxikus manbaby kisebbség. Ennek ellenére a woke többség továbbra se ürítette le az áruházak polcait, és a zárófilmre a nézettség is beleállt a földbe. A rendszer valami hibája miatt a Rouge one nem lett nagyon szar. Mondjuk ez nagyban köszönhető annak, hogy az alkotók kezét erősen megkötötte a már létező lore. Csakis és kizárólag a Rouge one relatív sikere miatt mentem el a második filmre, annyira kiborítottak az elsővel. A rouge one-ra is csak a kiváló online fogadtatás miatt vettem jegyet. Aztán a második film betette a kaput. A Solo nélkülem futott. A zárófilmet is kihagytam volna, de a sógorom elrángatott.
Legalább nem szarozom úgy, hogy nem láttam. Ennyit sem ért meg, de legalább láttam, és tudom hogy miért gyűlölöm Kathleen Kennedyt, meg a többi férget azért amit tettek.
Javaslom megtekintésre a RETROSHOCK youtube csatorna kritikáit a témában:
www.youtube.com/watch?v=cxdGWArSPig
www.youtube.com/watch?v=DZMtZVLDBck
www.youtube.com/watch?v=JB9iMwX4cSw

bandiras2 2020.03.31. 19:16:59

Kimaradt az előzmény kritikámból: Azt Palpatine elvitte a hátán. Zseniálisan játszott.