George Washington, az amerikai főváros névadója

2020. március 24. 23:35 - Nietzsche_

Az Amerikai Egyesült Államok 1783-ban történt megalakulása óta már a 45. elnöknél járunk, hiszen Donald Trump ezzel a "sorszámmal" lépett hivatalába 2017 január 20-án. Bár az USA elmúlt 237 évében voltak jó és rossz elnökök is (akiknek megítélését lehet vitatni), viszont néhány esetben tagadhatatlan a történelmi jelentőség jogossága. Az egyikük George Washington (1732-1799)

Épp 231 évvel ezelőtt, 1789 április 30-án lépett hivatalába, az akkoriban 57 éves virginiai dohányültetvényes, aki később az ország fővárosának névadója és a "Nemzet Atyja" címét is elnyerte. Egyetemi tanulmányai után földmérőként dolgozott, majd a katonai pálya felé fordult és lett segédtiszt, 1753-ban. 

george_washington.jpg

A tudományok iránt fogékony fiatalember az akkoriban terjedő szabadkőműves mozgalom iránt is érdeklődést mutatott (sőt tagja is lett egy ilyen páholynak). Katonai karrierje az úgynevezett "Hét éves háborúban" indult felívelésnek: 1756-ban már fontos csapattisztként vett részt a franciák ellen vívott monongahelai csatában, ahol még francia-indián győzelem született. Később viszont sikeres ütközetek főszereplőjévé vált és 1760-ra (alig 28 éves korára) elérte az ezredesi rendfokozatot is. Közben megnősült, meggazdagodott és mint megbecsült, elismert és sikeres katonatiszt várta az első kontinentális kongresszust, mely az angolokkal szembeni felkelés (függetlenségi háború) kiindulópontja lett. A második ilyen kongresszuson Washingtont választották az amerikai csapatok főparancsnokának. A függetlenségi nyilatkozat elfogadására 1776 július 4-én került sor. A kibontakozó függetlenségi háborút végül Amerika megnyerte ugyan, de a békekötést (1783 szeptember 2.) John Adams, Benjamin Franklin és John Jay írták alá.

fuggetlensegi_nyilatkozat.jpg George Washington elnöksége 1789 és 1797 közt tartott, tisztségét John Adams -szel szemben nyerte el. Hivatali  esküjét New Yorkban tette le (1789 április 30-án), majd 4 alig miniszterből álló kormánya később átköltözött Philadelphiába. A Fehér Ház alapkövét 1792 október 13-án helyeztette le, így ez az épület lett a főváros első középülete.

Elnöksége elején Washingtonnak olyan gondokkal kellett megküzdenie, mint az első alkotmány létrehozása (az abban való részvétel), az égetett szeszekre kivetett adók elleni tüntetések leverése ("whisky-lázadás") és az 1785-1795 közti indián felkelés fegyveres elfojtása. Második elnöki ciklusának központi témája már az Európával való viszony (és a külpolitika) lett: Washington a forradalmi Franciaországgal semlegességre, Angliával pedig békés kapcsolatokra törekedett. Halála után 12 évvel mégis kirobbant egy angol - amerikai háború (war of 1812) és csak ezt követően kezdődött a két ország kapcsolatainak valódi rendeződése. Washington külpolitikája összességében eredményes volt: sikerült Spanyolországgal is előnyös szerződést kötnie Florida határairól (San Lorenzo-i szerződés) és az akkoriban spanyol területnek számító Mississippi-torkolat kereskedelmi megnyitásáról. 

Mintegy 8 esztendőnyi elnökösködés után, 1797-ben úgy döntött, hogy nem indul harmadszor is az elnöki székért (noha ekkor még lehetséges volt a három, vagy több ciklus kitöltése is). Visszavonult és a vezetést átadta John Adams számára. Washington élete utolsó két évében birtokain gazdálkodott és desztilláló üzemével foglalkozott. A halál 1799 december 14-én, 67 éves korában érte el. 

Öt érdekesség George Washingtonról: 

  1. Majdnem olyan magas volt, mint a híresen langaléta Lincoln. Washington 192 cm, Lincoln pedig 193 centi volt. 
  2. Szenvtelen, higgadt, mindig nyugodt ember hírében állt, akiről katonái azt terjesztették, hogy nem fogja a golyó sem. 
  3. Bár pártsemlegesnek tartotta magát, politikai orientációja és döntései a federalisták (későbbi republikánusok) közé sorolták. 
  4. Fogait egészen fiatalon elvesztette, így szinte egész életében különböző állati és emberi fogakból készített műfogsort használt. 
  5. Halálát egy orvosi félre-kezelés okozta: felső-légúti panaszait James Craik nevű háziorvosa érvágásokkal kezelte, melyek eredményeképp akkora vérveszteséget szenvedett, hogy belehalt. 

fuggetlenseg_dollar.jpg

 Washington az egydolláros bankjegyen 

George Washington történelmi jelentősége

Kulcsszerepe volt a Függetlenségi Háború végkimenetelében, mint a kontinentális hadsereg főparancsnoka és fontos, moderátori szerepet töltött be az amerikai alkotmány megvitatásában illetve megszövegezésében. Kiemelendő, hogy első elnökként stabilizálta az USA belső viszonyait, sőt rendezte az Egyesült Államok kapcsolatait a jelentősebb európai hatalmakkal. George Washingtonnak szerepe volt abban is, hogy az USA számára kedvezően alakuljon a déli határrendszer, a Spanyol Birodalommal közös határvonalon. /2020.03.24.23:35/

*** 

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr9115553888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Argus_ 2020.03.26. 17:28:34

Érdekes hogy az USA első elnöke egy déli ültetvényes volt.