Mi lesz a második hullámmal?

2020. június 21. 12:30 - Petrus Rosidus Maximus

A koronavírus hivatalosan március 4-én jelent meg Magyarországon (nem hivatalosan valószínűleg sokkal hamarabb), majd március 11-én elhozta a "rendkívüli vészhelyzet" elrendelését, illetve március 16-án a magyar iskolák bezárását. Aztán jött egy gyors felfutás: március 15-én elhunyt az első koronavírus-beteg és a fertőzés terjedése is rákapcsolt. A kormány válaszul március 28-tól bevezette a kijárási korlátozást és a vásárlási idősávokat az idősek védelmében. Az itt következő grafikonon - a Worldometers adatai alapján - a terjedés grafikus ábrázolását láthatjuk, a napi új fertőzéses esetek alapján.

covid.jpg

A csúcsidőszak április második hete és május eleje közt volt, amikor - április 7 és május 2 között - folyamatosan visszatérő módon fordult elő a 70 feletti napi fertőzésszám. A jelzett időszak 26 napjából 16-ban volt 70 feletti az új fertőződések napi száma. (7 alkalommal elérte sőt meghaladta a 100-at is. A leghosszabb magas esetszám április 7 és 12 közt volt, 6 napon keresztül folyamatosan 73 felett.)

Az abszolút csúcsot április 10-én a 210 -es esetszám jelentette. A koronavírus miatt elhunytak számát illetően a csúcsot az április 14 és április 23 közti időszak hozta, amikor 7 alkalommal is 13 fölé emelkedve a halálos áldozatok száma (április 19-én volt 17 halott). A járvány tehát nem éppen május 3-án tetőzött, hanem valamivel hamarabb: április 7 és 21 közt. (Április 21-én, amikor mindkét paraméter magas értéket mutatott és 14 halottat illetve 114 új fertőzöttet követelt a járvány.)

A vészhelyzet öt napja, június 16-án szűnt meg, de már június 14 óta 10 fő alatti a napi új fertőződések száma (június 20-án 5 volt). Jelenleg két kérdés merül fel mindenkiben: 1. Lesz e második hullám (és ha igen, akkor mikortól) 2. A vakcina mikortól várható - lakossági elérhetőséggel - és kiknek lesz kötelező és kiknek lesz elsőbbséggel felvehető a készítmény?

Ami az első talányt illeti: a szakértők többsége számít egy második hullámra, hiszen jelenleg nincs még vakcina és bizonyos országokban még mindig bővülőben van az első hullám (pl. USA, Brazília). A globalizáció, a felgyorsult világ pedig sajnos kedvez a járványok gyors terjedésének. Ha a Föld egy adott pontját terjed valami (pláne ha az adott hely a világkereskedelembe aktívan bekapcsolt ország), akkor sajnos elképzelhetetlen, hogy az illető pandémia ott maradjon és ne kerüljön át más kontinensekre, más országokba. A lenti térképen jól látszik, hogy az első hullám Dél-Amerikában még csak most kezd komolyabb "tombolásba".

covid_map.jpg

forrás: www.ecdc.europa.eu

Így szinte biztosra vehető, hogy előbb-utóbb (a legvalószínűbb "forgatókönyv" szerint ősszel) számítanunk kell majd egy második COVID hullámra is. Ráadásul lehetséges, hogy ez már egy mutálódott vírus-variáns lesz, ami a korábban szerzett immunitásokat zárójelbe teszi.

Ami a vakcinát illeti: még mindig az év végi (vagy méginkább 2021 eleji) időpont a legvalószínűbb a tömeges oltások megkezdésére (bizonyos országokban). Hogy nálunk mikor kerülhetne erre sor, az nagy kérdés, mint ahogyan az is, hogy milyen körben indulnának meg legelőször az injekciózások. Valószínűleg a 65 év felettiek, illetve egészségügyben dolgozók kapnának elsőbbséget (sőt nem kizárt, hogy utóbbi csoportban kötelező elrendeléssel).

Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy egyelőre nem pakolhatjuk még el a maszkokat és az újbóli kijárási, vásárlási szigorítások visszatérésére is sor kerülhet még.

Facebook oldalunk

blogujsak_alsologo.jpg

32 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr9415905046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Panelmedve 2020.06.21. 13:22:52

Ha megnyitják szeptember 1-től az iskolákat és a sok szigoritás-feloldás is "beérik" mielőtt itt lenne a vakcina, akkor szinte garantálható a második hullám 100 feletti napi új fertőzésszámmal.

Control_ 2020.06.21. 17:16:46

@Steve Rogers: Most egyértelműen azért szorult vissza a járvány, mert még tart az emberek korlátozásának hatása. Amint a lazítás teljessé válik (pl tömegrendezvények, szórakozóhelyek, iskolák ujranyitása) újra felszökik majd a fertőzöttek - elgunytak száma is.

]{udarauszkasz 2020.06.22. 11:34:02

Ujabb lezarasokat, szukseghelyzeteket, hatarzarakat, a gazdasag leallitasat mar nem fogja elviselni a tarsadalom. Meg egy ilyet biztos, hogy nem. A valsag mar most komolyabb, mint a 100 evvel ezelotti volt. Az, hogy a mutalodott virus zarojelbe teszi az immunitast, az azert annyira nem biztos. A koronavirus nem mutalodik olyan gyorsan mint pl az influenza, a tunetek is azert erosebbek eloszor, mert sok ember immunrendszere meg nem talalkozott ilyennel. De mar egy BCG oltas is elegge felebreszti az immunrendszert ahhoz, hogy hatekonyabban kuzdjon a virussal. Influenzaban is sokan meghalnak, a koronavirus esetleg annyibol rosszabb, hogy fertozobb, de annyibol jobb, hogy sokkal lassabban es kisebb mertekben mutalodik, mint az influenza. Anno a kozep amerikai indianok tomegevel haltak bele olyan nyavalyakba, amit az europaiak lazan kihevertek. Ez most se lesz maskepp. Nekem is voltak korona tuneteim, kicsit kovalyogtam egy hetig, aztan 5 het kohoges, de olyan szinten, hogy veres szovetdarabkakat kopkodtem vegig. Viszketett a torkom belulrol. Ja es mindez 20 evvel ezelott volt, szoval ezt az egeszet csak most fujjak fel ennyire. Aztan, majd ha tenyleg jon egy halalos jarvany, hosszabb, mondjuk 2 honapos lappangasi idovel, utana meg mondjuk 50%os halalozassal, na, akkor meg mar mindenki mondja, hogy hulyegyerek, nincs is itt farkas, aztan egyszercsak kihal az emberiseg fele. A masikat meg a vilaghaboru viszi el.

nemecsekerno_007 2020.06.22. 13:08:00

Ahogy az öreg Zen mester mondta:

Meglátjuk.

Almandin 2020.06.22. 13:42:02

@]{udarauszkasz: Inkább te nem tudnád elviselni a helyzetet, ne vetítsd ki az egész társadalomra.
Az, hogy nem lett nagyon sok halálos áldozat, az annak köszönhető, hogy bevezették a korlátozásokat.
Ősszel-télen valószínűleg lesz második hullám, de a védőoltás is készül és azután, ha a lakosság nagy részét beoltották, már nem lesz akkora a veszély, jobban visszatérhet az élet a normális kerékvágásba.
Türelmet és kitartást kívánok mindannyiunknak.

Ad Dio 2020.06.22. 14:01:42

Az első hullám kezelése "sajnos" tul jól sikerült. Ha szeptemberre így~ugy visszaáll a normális menet, nagyon kétlem, hogy a társadalom támogatni fog egy ujabb drasztikus zárást. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy a korlátozások sokkal kevésbé lesznek szigoruak, cserébe jobban fogunk koncentrálni a kockázati csoport biztonságára (pl. idősek otthona hermetikus zárása, 65 év felettiek mozgásának korlátozása).

bontottcsirke 2020.06.22. 14:02:37

@Almandin: majd ha éhendöglenek az emberek majd akkor lesz itt siránkozás. Már most is kétszer annyiba kerül a zabálnivaló. Ilyen ha a takonyvírust túlreagálják. Az emberiség fele meg nyugodtan kihalhat semmi szükség rá

]{udarauszkasz 2020.06.22. 14:39:28

@Almandin: nekem eddig semmi problemat nem okozott a jarvany, senkit se ismertem, aki koronas lett volna, pedig a csalad ket fele a magyar-osztrak hatar 2 oldalan el.
Es pont ezert okozott viszont problemat az e koruli hiszteria, amikor csak 2 fele papir kellett a kilepeshez, a masik 2 fele meg a belepeshez, meg az utlevel. Anyu nem latta az unokait 3 honapig, kar, hogy nem lehet ide kepet beilleszteni, kulonben megmutatnam, hogy nez ki, amikor a 6 eves gyerek sorompot rajzol maga, meg a nagymamaja koze...
Es meg nem beszeltem arrol a millionyi munkanelkulirol, akik ha lejar a Kurzarbeitsregelung, semmi penzt nem kapnak, csak segelyt. Ausztriaban is ehezni fognak egy csomoan, Magyarorszagrol nem is beszelve.
En se a koronavirustol parazok, hanem a munkanelkulisegtol. A gazdasagi valsag mar igy is tobb embert fog kinyiffantani, mint a koronavirus.
Aztan, ha majd jon valami mutans influenzaszeruen terjedo veszettsegvirus, majd abba mar mindenki beletojik, az elejen legalabbis, aztan mikor a zombik fognak rohangaszni az utcakon, majd akkor lesz nagy sirasrivas.

]{udarauszkasz 2020.06.22. 14:42:19

@bontottcsirke: lattam akkor a hataron, mekkora kaosz volt, volt nap, amikor a hatartol Becsig allt a sor, mert a romanok ugy gondoltak, hogy ha ok nem mehetnek at, akkor senki sem.
Ausztriaban mindent lehetett kapni, Magyarorszagon meg ellatasi zavarok voltak, mert az aru nem jutott be az orszagba.

]{udarauszkasz 2020.06.22. 14:47:19

@Control_: itt Ausztriaban mar aprilis vegen elkezdtek lazitani. Nehany kisebb gocponttol eltekintve nem talalkozni koronavirussal, pedig elegge meg volt szaladva, foleg Tirolban. De meg ott se haltak meg tomegesen az emberek, csak elkezdtek tesztelni ezerrel, es egy csomonak pozitiv lett a tesztje. Akik meg mashonnan szereztek be a portekat azokat nem teszteltek, aztan lehet, hogy 10x annyi fertozott volt, mint hivatalosan. Es ez egy nagysagrenddel modositana a halalozasi ratat is.

Greccsi Zsot 2020.06.22. 17:10:09

"Mi lesz a második hullámmal?"
Orban bukik, es gyoz a fekete forradalom.

Visceroid 2020.06.22. 18:01:06

Azért lesz második hullám, mert mondják.

]{udarauszkasz 2020.06.22. 18:03:56

@Visceroid: pontosan.
Es ha lesz masodik hullam, akkor nem csak a Zorbanek repulnek, hanem sokminden es sokmindenki repulni fog vilagszerte. Foleg test nelkuli formajaban, csak a fejek.

Exploiter 2020.06.22. 18:20:32

“ az újbóli kijárási, vásárlási szigorítások visszatérésére is sor kerülhet még”

Aham.
Lásd még: tizedével esett vissza a német gazdaság.
Mire jön a második hullám, Olaszország pl pont akkor fog csődöt jelenteni, aztán lehet vakarni a fejeket, hogy követni akarjuk-e őket.

Az ország egy része bedőlt, egy másik része lélegeztetőgépen van, egy harmadik része meg pont stagnál és mindenki próbál épp újra levegőt venni.

Ha ezt újra el akarja játszani valaki, akkor oda már komolyabb karhatalom kell majd.

efi 2020.06.22. 19:21:44

@Steve Rogers:
Az iskolák bezárásának/kinyitásának nagyjából pont semmi hatása az egészre. A gyerekek gyakorlatilag nem fertőződnek meg és ezért nem is terjesztik. Ezen felül az elmúlt 3 hónapban is bandáztak egymással bőven, a családba meg a felnőtt is be tudta hurcolni egyébként is (sőt sokkal inkább).
Svájcban pl már járnak megint, július elejéig. Nagyon helyesen, így is ráment egy csomó szabadság a gyerekfelügyeletre, most még pont a szokásos normál hosszúságú nyári szünet hiányzott. Május közepén ugyanúgy el lehetett volna kezdeni, mint ahogy minden mást el is kezdtek az amúgy sokkal veszélyeztetettebbek között. Baromi nagy károkat okoztak az oktatásban - főleg az alsósoknál - meg kivontak ezzel egy csomó embert a melóból, még a Home Office mellett is, mert gyerek mellett fele olyan hatékony sincs.

Panelmedve 2020.06.22. 19:32:20

@efi: Az első mondatod máris problémás: "A gyerekek gyakorlatilag nem fertőződnek meg és ezért nem is terjesztik" ===> baromság

A gyerekek hordozói lehetnek a vírusnak. Bár nem mutatnak tüneteket, mégis terjeszteni tudják. EZÉRT veszélyes az iskolák újraindítása. És ezért volt minden ország egyik első lépése ezek időszakos bezárása.

Exploiter 2020.06.22. 20:29:34

@Steve Rogers:

Furcsa én nem láttam arról semmiféle bizonyítékot arról, hogy gyerekek tömegesen fertőzték volna meg egymást és a szüleiket.

Ez nem ártana ahhoz, hogy az ember megbénítsa csak az iskolabezárással a fél gazdaságot, “for it is known.”

Panelmedve 2020.06.22. 21:29:46

@Exploiter: Azért nem láttad te észlény, mert időben bezárták az iskolákat. :)))) De szeptembertől látni fogod ha beindul a tanítás a második hullám idején.

enrikokaruszo 2020.06.22. 21:32:36

még egy menet, és miből élünk meg bzmeg

]{udarauszkasz 2020.06.22. 21:41:16

@Steve Rogers: minel enyhebb tuneteket mutat valaki, annal kevesbe fertoz. Minel jobban el tud szaporodni valakiben a virus, annal sulyosabb tuneteket okoz, es annal tobbet urit belole a szervezet. Ezert terjedt fokeppen ott, ahol leromlott allapotu idosek, tulhajtott melosok, stressz(gyenge immunrendszer) van a melohelyen. Lsd postakozpontok Becsben, idosotthonok Pesten es mashol, romma hajtott melosok a hentesuzemekben.
De nem baj, csinaljunk meg tobb szegeny tomeget, munkanelkulieket, akik aztan a futetlen lakasban megfagyva is koronavirusban halnak majd meg allitolag, koveritve a starisztikat, megnagyobb lockdownt kiprovokalva. Es a spiral megy tovabb lefele, egeszen addig, amig milliardok halnak meg vilagszerte az ehezes, es az abbol kovetkezo altalanos egeszsegi leromlas miatt. Akik jo egeszsegi, fizikai allapotban voltak, mert volt penzuk rendes kajara, meg nem azon agyaltak evtizedekog, hogy a semmiert dolgoznak, nincs ertelme annak, hogy elnek, akiknek kimaradt az eletebol a nyomor es a nelkulozes, azok a pestist is javareszt tuleltek, a pestist, waze, pedig a pestis koma kicsit nagyobb spiler volt, mint holmi koronaize.
A pestis azert tudott ennyi embert kinyirni, mert a jarvanyok egybeestek a kis jegkorszakkal, amikor telen szetfagyott, nyaron elazott minden(ismeros az idei tavasz/nyar kapcsan? Igen, mert ugyanaz az oka, gyengelkedik a Nap, es par even belul olyan eghajlat lesz Magyarorszagon, mint most Osloban..) duplajaba kerul a zoldseg, a gyumolcs, sokan nem engedhetik meg maguknak, igy telen elviszi oket vagy a koronavirus, vagy az influenza, vagy siman a hideg.

efi 2020.06.22. 21:42:01

@Steve Rogers:
A gyerekek egyrészt a legkevésbé veszélyeztetett csoport, másrészt tényszerűen kevesebben kapták el, harmadrészt gyakorlatilag nem is fertőznek. (Nagyon érdekes lenne kontaktkutatási eredményeket ismernünk a gyerekfertőzések kapcsán, alighanem meglepődnél. Egyet kiemelnék: index.hu/techtud/2020/04/21/koronavirus_jarvany_gyerekek_fertozes_franciaorszag_iskolabezaras/ )
Ennek ellenére a döntéshozók mégsem tudtak megfelelően súlyozni, egy bolond százat csinál elven egymásra licitálva igyekeztek minél előbb bezárni az országok az iskolákat, miközben a sokkal kritikusabb csoportoknál a minimumot sem nagyon tették meg (idősek tényleges kijárási korlátozása, idős otthonok hermetikus elzárása, eü dolgozók folyamatos tesztelése). Helyette lett ez az egyszerű, látványos és semmibe nem kerüli intézkedés (a tanárok fizetése ugyebár ettől nincs veszélyben, ez nem termelő munka). A hülye szülő meg oldja meg, ahogy tudja.
A te logikád alapján minden veszélyes és nem veszed figyelembe, hogy ennél 1000x veszélyesebb dolgok is engedélyezettek, nem csak a koronavírus korlátozásait (lazításait) tekintve, hanem bármi mást a méhcsípéstől az autóbaleseten át a kullancscsípésig. Akkor tiltsunk meg mindent ?! Nem lehet mindent vagy semmit elven dönteni, meg kell találni az egyensúlyt és az az oktatásnál nagyon nem sikerült.
Egyébként is rossz hírem van: szeptember valószínűleg a mainál nem jobb helyzetben EL FOG indulni az oktatás, akkor most miért is nem lehetett?

]{udarauszkasz 2020.06.22. 21:46:33

@Steve Rogers: Becsben a gyerekek a legnagyobb karanten idejen is kint rohangaszhattak az utcan, mindenki sportolhatott, bevasarolhatott.
Magyarorszagon, meg a felesegem attol tartott, hogy ha elmegyek kajakozni, megbuntetnek. Mondjuk en tojtam bele, nem erdekelt.
Szerintem boven eleg a boltokban, zart hivatalokban, ahol nem kollegak, osztalytarsak, csaladtagok vannak egyutt, a maszk, es a fertotlenito. Az ember szabad leny, nem lehet bezarni, hiaba probaltak evezredeken keresztul, csak verontas lett belole.

]{udarauszkasz 2020.06.22. 21:49:49

Mindegy, milyen masodik harmadik hullamok jonnek, ha megint mindent lezarnak, annak haboru lesz a vege.

felucca02 2020.06.22. 21:51:17

@Control_: Esetleg azért szorult vissza, mert nem is volt?

Exploiter 2020.06.22. 21:52:51

@Steve Rogers:

Szerinted csak az országban vannak iskolák? Bármilyen kutatás jó nekem.

felucca02 2020.06.22. 22:03:31

"...Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy egyelőre nem pakolhatjuk még el a maszkokat és az újbóli kijárási, vásárlási szigorítások visszatérésére is sor kerülhet még...."

Figyu, bazeg, az agyonistenített maszkjaitokat úgy elpakoltam, hogy csak abból tudtam, hogy vannak, hogy láttam benne agyhalottakat szaladgálni. Aki az irodámba maszkban jött be, azt kiküldtem, hogy majd akkor beszélünk, ha leveszi azt a szart.

Legjobb lenne, ha a fejeteket fásliba tekernétek, egészen addig, amíg el nem kékültök, és lehetőleg a seggetekre is húzzatok maszkot, az egy nagyon veszélyes hely!

Morpheusz_ 2020.06.22. 22:34:52

A második hullám pusztítóbb lehet az elsőnél, ha figyelembe vesszük, hogy közben mutálódhat a vírus. Ráadásul fellazul a fegyelem is addig. A szeptember - október húzós lehet.

efi 2020.06.22. 22:53:26

Jelen helyzetben a maszkabál is csak egy látványintézkedés. Olyan mégis legyen valami, hogy érezzük, hogy Vezetőink feltűrt ingujjaléjt-nappallá téve birkóznak a gonosz vírussal.
A megfertőződésnek annyira csekély az esélye, hogy ilyen alapon az autóban ülést vagy a futást is előbb meg kell(ene) tiltani, mint azt, hogy enélkül ücsörögjünk egymagunk 10 méteres sugarú körben a vonaton.

Fritz Gerlich 2020.06.23. 00:21:25

@Steve Rogers: Napi 100 új fertőzés? Kicsit optimista vagy. Ha itt lesz a második hullám szeptemberben, a mutálódott SARS-CoV-2 virussal, miközben feloldanak mindent és működnek az iskolák, örülni fogunk ha csak napi 100 fertőzést regisztrálnak.

]{udarauszkasz 2020.06.23. 07:16:48

www.derstandard.at/story/2000118217162/neue-erkenntnissecorona-virus-bei-kindern
Nemetul van, de a lenyeg: 541 gocbol eddig 6,azaz hat kotheto valamilyen oktatasi intezmenyhez. Ezert kellett bezarni az iskolakat? Es Ausztriaban tobb fertozott volt, mint Magyarorszagon, most mar kevesebb.
süti beállítások módosítása