Régi történelmi "recept", hogy az emberiség bizonyos vészhelyzetekben különleges jogokkal ruházza fel vezetőit, hogy hatékonyabb, gyorsabb és egyszerűbb legyen a döntések meghozatala és ne kelljen minden alkalommal, (amikor minden perc számíthat) több száz törvényhozásbeli tagot összehívni egy-egy verdikthez. Róma például Krisztus előtt 217-ben a punok támadásakor - amikor Hannibál hadai közeledtek az örök városhoz - diktátort választott, Quintus Fabius Maximus személyében, hogy a bizalmat kapott vezető egymaga és azonnal tudjon cselekedni a bajban. Ugyanakkor a rómaiak mindig szabtak időkorlátot is a különleges tisztség viseléséhez és csak 6 hónapra engedélyezték a szenátus illetve népgyűlés mellőzését (a diktátorok korlátlan hatalommal való felruházását). Már ők is tudták, hogy a demokrácia alapjait veszélyes dolog hosszú időre kiiktatni. De milyen tényezők is alkotják a demokrácia alapjait, például napjainkban? Lényeges és érdekes kérdés ez - annak dacára, hogy most mindannyian azt találgatjuk meddig tarthat még ez az egész (koronavírus-járvány) - mert közben alapvető életformánk megtartásáról van szó.
A legfontosabb: a nép választotta parlament (országgyűlés) korlátozások nélküli, szabad és akadálytalan működésének biztosítása, melyhez az ugyancsak szabadon megalakuló pártok közti választás lehetőségének is hozzá kell tartoznia. A tiszta, vagyis csalás-, és befolyás mentes lebonyolítással zajló választások, az általános és egyenlő, illetve titkos választójog tehát szerves részét képezik a "demokrácia" tárgykörének. Ugyancsak alapfeltétel a polgári szabadságjogok biztosítása, alkotmányban rögzítése, így például a szólásszabadság, sajtószabadság, vallásszabadság, gyülekezési szabadság és még vagy száz egyéb más szabadságjog szavatolása. Lényeges az úgynevezett Montesquieu -i elvek, vagyis a hatalommegosztás elvének betartása, a hatalmi ágak - törvényhozás, igazságszolgáltatás, végrehajtó hatalom és média - egymást ellenőrző függetlensége. Végül kiemelendő a népfelség elvének betartása, azaz egy olyan államigazgatási rendszernek a kialakítása, melyben a hatalomhoz jutó állami tisztségviselőket maga a nép ellenőrizheti és szükség esetén bármikor le is válthatja.
Rögzítették már ezeket az elveket többször is a történelemben, például az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatában, majd nem sokkal később a nagy francia forradalom Emberi és Polgári Jognyilatkozatában és szerepel az Európai Unió 2000-ben megfogalmazott Alapjogi Chartájában is (melyet egyébként hazánk is aláírt). Miért írták le ennyiszer, ennyi fontos esemény során? Mert az emberiség egyik legnagyobb vívmányát jelentik. Annak a 2237 évnek a gyümölcsét, mely a mai kor emberét köti össze a Krisztus előtt 217-ben megválasztott római diktátorok idejével.
Időnként azonban ezeket az értékeket sajnos szemétbe dobták, mint például Adolf Hitler, aki 1933 március 24-én felhatalmazási törvényében (Ermächtigungsgesetz) teljhatalmat adott saját magának és 12 esztendőre kiiktatta a német parlamentet, továbbá a szabad választásokat és polgári szabadságjogokat is. Az eredmény 7 millió német halála és Németország földig rombolása lett a második világháború végére. Hasonlóan végződött Joszip Sztálin kommunista diktatúrája is, mely ugyan nem döntötte romba a Szovjetuniót, viszont nyomort és milliók halálát eredményezte három évtizednyi elnyomás után.
Az egyszemélyi vezetők autoriter-rendszerei és diktatúrái a mai napig vegyes megítélésűek, hiszen nem mindig lehet egyértelmű mérleget vonni sikerességük vagy éppen kudarcaik tekintetében. Horthy Miklós kormányzói jogkörét 1920-as megválasztását követően többször kibővítették, ám korszakát (a Horthy-kort) ma is több oldalról értékelik. A bethleni évek konszolidációját és gazdasági sikereit főleg a háborús bűnök és zsidótörvények (illetve deportálások) árnyalják negatív irányba. Aztán ott van de Gaulle francia elnök, aki a nácikat legyőzve lett kultikus figura hazájában mégpedig a háborút követően, ám 60-as évekbeli rendszere és a 68-as mozgalmakat elnyomó fellépése tekintélyuralmi vezetővé tették, miközben külpolitikájával Franciaországot mégis csak világhatalmi tényezővé emelte.
Voltak tehát sikeres diktátorok és sikertelen demokráciák is, az egyikre példa Fidel Castro diktatúrája [képünkön lent]
... mely diktatúra 1959 és 2008 közt egy nemzeti hős kultuszát jelentette a karibi szigeten (még akkor is ha nyilván voltak üldözöttjei is), ellen-oldalon pedig megemlíthető számtalan Nyugat európai és amerikai vezető, akik teljes eredménytelenséget tudnak csak felmutatni (elnöki ciklusaik alatt).
Mi lehetne az összegzés? Egy gondolat talán, mely arra világít rá, hogy mennyire hihetünk egy teljhatalmat kapott ember demokráciájában: "Az illúzió olyan fájdalomcsillapító, mely eltünteti a valóság és a vágyak közötti szakadékot." /Herman Wouk/
***